Karner László festőművész is csatlakozott a zalaegerszegi MimikArthoz

A galériában találkoztunk, néhány perccel a délutáni nyitás után. László volt az aznapi ügyeletes. A művészek ugyanis egymás között egyeznek meg, ki melyik nap fogadja a látogatókat. Zalaegerszegen utoljára hat évvel ezelőtt találkozhattunk a Vas megyei születésű alkotó festményeivel, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont a hatvanéves jubileumi tárlatának. Azóta eltelt pár esztendő, s eközben változott némileg a technológia, ám mint mondja, a témák hasonlóak.

– Türelmes alkat vagyok, így a képek elkészítésére is sok időt szánok. Először alapozok, aztán viszem fel a színeket. Sőt, egy-egy képet akár többször átfestek, ha nem vagyok elégedett a színekkel vagy a formavilággal. A stílus természetesen maradt, az a védjegyem. Örülök, amikor az ismerősök mondják, hogy felismertek, nem tévesztenek össze mással. Régebben a kapu motívumról tudták, hogy én vagyok, azt az utóbbi években elhagytam. Akkor az foglalkoztatott, hogy miként tudok átjárót nyitni egy másik világra, hagytam, hogy a nézők fantáziája kalandozzon. Sokáig használtam azt a szimbólumot. A geometrikus és absztrakt formák azonban még mindig előjönnek.

– Milyen az alkotás folyamata Önnél? Előbb a gondolat és utána a megvalósítás vagy inkább fordítva?

– Amikor nekiállok dolgozni, akkor csak halvány elképzelésem van, a mögöttes tartalom később kap jelentőséget. Nem sietek, hagyok időt, hogy a kép kibontakozzon. Akár több hetet hagyom pihenni. Most például három képen dolgozom. Ha valaki belép a műterembe, azt hiheti, hogy befejezetlen képek között sétál.

– Egy nyugdíjas művésztanárnak mennyi ideje van pihenni?

– Három éve mentem nyugdíjba, egyébként még mindig aktív vagyok, festek és oktatok. Harminc évig tanítottam a Pais-iskolában, aztán a Landorhegyibe kerültem, miközben az egykori Apáczai-gimnáziumban óraadó voltam. A szegedi Táltos Tehetséggondozó Általános Iskolának országosan kihelyezett osztályai vannak, egy itt található a Landorhegyiben. Oda máig visszajárok, az alsósokkal foglalkozom. Emellett van egy 2500 négyzetméteres birtokom a Bozsoki-hegyen. A szőlő és a gyümölcsfák gondozása bőven ad elfoglaltságot és fizikai terhelést. S hogy miként kerültem a MimikArt csapatába? Az itt kiállítók többsége a Vitrin Művészeti Egyesületnek a tagja, ismerjük egymást. Augusztusban elindították a kezdeményezést, én viszont csak most tudtam csatlakozni. Remélem, hogy rövid idő alatt a művészetpártolók közösségi helye lesz ez a galéria.

– Utoljára hat évvel ezelőtt volt önálló tárlata itt Egerszegen. Másokkal együtt szerepel kiállításokon?

– Természetesen, mivel folyamatosan dolgozom. A helyi kollégákkal együtt részt vettünk a tavaly újraindult, balatonalmádi Dunántúli Tárlaton. A megyeszékhelyen a Zalaegerszegi Szalon és a Vitrin Egyesület kiállításain szerepelek. Ezenkívül rendszeres meghívottja vagyok az Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlatnak. Szombathelyről indult, de már nagyobb kitekintése van. Ennek köszönhetőn a képeim szerepeltek Grazban, a bécsi nagykövetségen, Ljubljanában. Sajnos idén nyáron a zágrábi meghívás a járvány miatt meghiúsult.

Karner László Szombathelyen született, 1977 óta él a zalai megyeszékelyen. A tanári pályára édesanyja hatására lépett, a művészet iránti rajongás fokozatosan bontakozott ki. Középiskolásként négy évig volt a szombathelyi festőművész, Horváth János tanítványa. A tanárképző főiskolán szerzett diplomát, később a tanítói évek alatt ezt a rajz szakkal egészítette ki.