Koronavírus Zalában

2020.06.09. 10:00

Vasárnapi Iskola a zalai kötődésű Aranykapu zenekarral

A márciusra tervezett jubileumi koncerttel együtt eddig mintegy ötven fellépése maradt el a koronavírus-járvány miatt a két tagja révén is zalai kötődésű Aranykapu zenekarnak. A főleg gyermekdalokat játszó trió ennek ellenére nem ború­látó, igyekeznek a helyzetből a lehető legjobbat kihozni, így többek között dalírással és stúdiómunkákkal töltötték a karanténidőszakot.

Gyuricza Ferenc

Az Aranykapu zenekar: (b-j) Lőrincz Tamás, Töreky Zsuzsi és Kiss Krisztián

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Minderről a hét éve alapított zenekar gitáros-zongorista-zeneszerzője, Kiss Krisztián beszélt annak kapcsán, hogy a közelmúltban ők is felléphettek az A38 Hajó Vasárnapi Iskola elnevezésű programsorozatában, amelyet live stream közvetítés révén kísérhet figyelemmel a közönség.

– A koronavírus-járványnak és az azt követő korlátozásoknak egyik legnagyobb vesztesei az élőzenei előadásokat nyújtó zenekarok – mondta Kiss Krisztián. – Részben az ő támogatásukra, részben a közönség minőségi kortárs kulturális tartalomhoz jutásának érdekében hirdette meg viszonylag gyorsan, már április elején az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkársága, a Petőfi Irodalmi Ügynökség, az MTVA és az A38 Hajó azt a pályázatot, amely révén a Vasárnapi Iskola fellépőit kiválasztották. Mivel az utolsó koncertünk március 12-én volt, s látható volt, hogy a közeljövőben nem lesz semmilyen lehetőségünk, ezért nem volt kérdés, hogy ezt meg kell próbálnunk. S bár az A38 Hajó nem a tipikusan gyermekeknek szóló produkciók otthona, titkon azért reménykedtünk a szervezők nyitottságában. Végül minket is kiválasztottak az 1500 jelentkező közül.

Az Aranykapu zenekar: (b-j) Lőrincz Tamás, Töreky Zsuzsi és Kiss Krisztián
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A Győrben élő Töreky Zsuzsi, a zalaegerszegi Lőrincz Tamás, illetve a zalaegerszegi születésű, jelenleg Ajkán élő Kiss Krisztián alkotta Aranykapu ennek köszönhetően az A38 Hajón zárt ajtók mögött, közönség nélkül, minimalizált stáb segítségével adhatott egy 20 perces élő műsort, s egy 15 perces interjút is rögzítettek velük. Krisztián azt mondja: óriási öröm és egyben megtiszteltetés volt számunkra a koncert, amit a visszajelzések alapján rengetegen néztek. Ők is figyelemmel követik a közvetítéseket – tíz héten keresztül, vasárnaponként 10 zenekar stream koncertjét mutatja be a műsor –, ennek köszönhetően sok olyan zenekart ismertek meg, amelyről úgy vélik, érdemes odafigyelni rájuk.

– Az Aranykapu mindhármunknak fő tevékenysége, s egyben pénzkereseti forrása is, így a járvány miatt egyik pillanatról a másikra, bizonytalan időre elvesztettük bevételi lehetőségeinket – folytatta a zenész. – Az első időben nem is számoltuk, mennyi koncertünk maradt el, csak rettenetesen elkeseredtünk. Ma már tudjuk, március 12-től nagyjából május végéig körülbelül 45 koncertünk maradt el, ami nagyon sok. Egy gyermekeknek zenélő csapatnál a legnagyobb érvágás a gyermeknap, a májusi szabadtéri rendezvények elmaradása, hiszen számunkra ez olyan időszak, mint a turizmusban a június-augusztus. A járványidőszak ugyanakkor arra is rávilágított, mennyire fantasztikus a közönségünk. Ezt eddig is tudtuk, de a rengeteg biztatás, pozitív üzenet, amit kaptunk a rajongóinktól, minden képzeletünket felülmúlta. Sokan segítettek azzal is, hogy kihasználták az online vásárlási lehetőséget, közvetve így támogatták a zenekart.

Kiss Krisztián azt is elmondta, abban mindannyian egyetértettek, hogy a munkájukat nem adhatják fel, ezért folyamatosan dolgoztak, csak éppen pénzt nem kerestek vele. Minden lehetőséget igyekeztek kihasználni arra, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a közönségükkel. Zsuzsi élő bejelentkezésekkel adott hírt a történésekről, emellett rengeteg gyermekeknek szóló foglalkozást, játékot rögzített odahaza, amit aztán közzétettek az internetes csatornákon. Krisztián pedig régi ötletét valósította meg, egy állatokról szóló verseskötetet állított össze saját költeményeiből, de online gitárórákat is tartott, amire a főiskola elvégzése óta nem volt ideje.

– Az első pillanattól az újrakezdésen, pontosabban a folytatáson gondolkoztunk – magyarázta tovább. – Ez valahogy az egyéniségünkből is fakad, mindhárman úgy véltük: ennek egyszer úgyis vége, s akkor folytatni kell azt, amit hét éve közösen elkezdtünk. Több olyan felvételt is készítettünk, amely a karantén nélkül valószínűleg sosem született volna meg. Először úgy vettünk fel egy dalt, hogy mindenki otthon volt, majd amikor már találkozhattunk, együtt rögzítettük az internetre, aztán már egy élőben közvetített koncertet is adtunk Tomiéknál, majd ezt követte az A38 Hajón tartott fellépés.

Az Aranykapu tagjai az elmúlt közel három hónapot emellett az elmaradt koncertjeik pótlásának szervezésével töltötték. A legfájóbb pont márciusra tervezett jubileumi, már elővételben telt házas koncertjük kényszerű elhalasztása volt. Erről már született megállapodás, december 13-án Győrött, a Richter teremben lépnek fel. Új műsorra is készültek, Kerekítő Manó és barátai címmel zenés bábelőadást mutattak volna be, ezt is szeretnék mielőbb pótolni.– Ennek első feltétele az, hogy a közösségi terek, könyvtárak, művelődési házak is kinyithassanak, s legalább 100 fő alatti rendezvényeket lehessen tartani – mutatott rá Krisztián. – Bizakodóak vagyunk e téren, hiszen több olyan dolog is engedélyezett már, amely semmivel sem kevésbé kockázatos, mint egy 100 fő alatti koncert. Szerencsére a nyári táborok megtartása már engedélyezett, Győrben és Mosonmagyaróváron biztosan lesznek ilyen rendezvényeink, ahova a kisgyermekes családokat várjuk. Nyolcadik lemezünk munkálatai szintén jól állnak, hetven százalékban készen vagyunk vele. Eredetileg gyermeknapra terveztük kiadni, most úgy gondoljuk, talán szeptemberben, legkésőbb október elején jelenhet meg. Három számot már ismerhet róla a közönség, az egyik az Édesanyám című anyák napi szerzeményünk, amit a stream csatornákon tettünk közzé, illetve egy karanténklipet is forgattunk hozzá, amelyben kis rajongóink éneklik a dalt. A Frigyes, a gólya című dalt akkor ismerhette meg a közönség, amikor az elmúlt év végén a győri könyvszalonban bemutattuk új könyvünket, de a most sajnos kevésbé aktuális Sokat utazunk című szerzeményünket is több koncerten játszottuk már. A lemezen azt az utat folytatjuk, amit már induláskor kijelöltünk: színvonalas tartalom, élő zene, izgalmas és érdekes hangszerelés, újszerű, modern, nyitott felfogás. Két feldolgozás lesz rajta hallható, az összes többi saját szerzemény, mind zeneileg, mind a szövegét tekintve. Kettőt Zsuzsi írt, a többit én jegyzem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában