A kendlimajori birtok

2020.06.18. 11:30

Lesz nyáron művésztelep Kendlimajorban?

A Kendlimajori Művészeti Szabadiskola a koronavírus-járvány kezdete óta nem fogadott látogatókat. Azonban június 19. és 21. között Ludvig Zoltán festőművész kurzusára újra várják az érdeklődőket.

Benedek Bálint

Ludvigék mindig fogadtak külföldi vendégeket is

Fotó: ZH Archívum

A kendlimajori birtok házigazdája, Ludvig Klára elöljáróban elmondta: túl vannak az év első felén, de mégis olyan érzésük van, mintha az még el sem kezdődött volna. A karantén időszaka számukra azt jelentette, hogy minden munkát – takarítást, kertgondozást – előbb elvégeztek. Idejük volt bőven, hiszen vendégek nem érkezhettek.

– Folyamatosan figyeltük a járvánnyal kapcsolatos bejelentéseket, és május végére egyre bizakodóbbak lettünk – folytatta. – Nagy örömünkre végre kinyithatjuk a kapuinkat, hiszen indul az idei első szabadiskola-kurzusunk. A mostani hétvégén először Ludvig Zoltán festőművésszel dolgozhatnak a résztvevők. Az eredeti jelentkezésekhez képest azonban nem lesz teljes a létszám. Van, aki külföldről jött volna, de nem vállalja az utat, míg mások az ország túlsó végéből most nem kockáztatták meg az eljövetelt. Mi örülünk annak, hogy a csapat fele itt lesz, és nagyjából visszazökkenhetünk a normális kerékvágásba.

Ludvigék mindig fogadtak külföldi vendégeket is
Fotó: ZH Archívum

A nyitófoglalkozást követően gyerekek részvételével megtarthatják a két művészeti táborukat. Július végén a zalaegerszegi származású operaénekes, Huszti Bernadett tart mesterkurzust, ami várhatóan koncerttel zárul. Augusztus elején Székács Zoltán festőművész igyekszik bevezetni a látogatókat speciális technikájának rejtelmeibe.

– Most már szinte biztos, hogy megszervezzük a 28. Ludvig Nemzetközi Művésztelepet is augusztus 22. és 30. között – fogalmazott a házigazda. – Idén egyhetes lesz, ugyan kisebb létszámmal, de legalább megmaradhat a folytonosság. A megnyitó rendhagyó módon nem Kendlimajorban lesz, s nem is a tábor kezdetén, hanem augusztus 25-én este a kanizsai plakátházban. Az eseményt összekötjük a művésztelep gyűjteményéből és Ludvig Zoltánnak a közelmúltban készült alkotásaiból rendezett tárlattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában