Keresd a fényt, evezz a mélyre! Hager Ritta zalaegerszegi kiállításáról

A Kulcsaim című gobelin is látható a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas textilművész, Hager Ritta zalaegerszegi kiállításán, aminek a Keresztury VMK galériája ad otthont.

A honi textilművészet egyik megújítójaként jegyzett alkotó pályakezdőként az Operaház kosztümfestője volt, 1951-ben családjával kitelepítették. 1954–58 között a Textilfestő Iparművészek Alkotóközösségében dolgozott, később az Iparművészeti Vállalat tervezője, kivitelezője lett, 1968 óta pedig szabad foglalkozású textilművész. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A tárlat címe – Keresd a fényt! – frappánsan summázza Hager Ritta törekvéseit. Kárpitjain a szakralitást költőiséggel vegyíti, így küldve meghívót a szemlélőben rejtőző belső fénynek. A technikát magas szinten uralja, képes filozofikus gondolatok, mélyreható érzelem megjelenítésére, s mindezt átszellemült festőiséggel tárja elénk.

A kiállítás mintegy 50 év munkáiból nyújt ízelítőt. Hager Rittát a szövés csak egy idő után szólította meg, kezdetben más technikáknak hódolt.

– A főiskolát nyomottanyag-­tervező szakon végeztem, utána festettem, batikoltam, de ez nem tett jót az egészségemnek, abba kellett hagynom. Akkoriban kezdtük el a családdal, a férjemmel és a két fiunkkal járni a vidéket. Volt egy kis Zastavánk, mentünk régiséget gyűjteni. Elkerültünk Sárközbe is, ahol találtunk egy gyönyörű szövőszéket, amin aztán a fiaink szőttek lelkesen, számomra még mindig nem jött el a pillanat. Láttam viszont ott egy halotti leplet, amit széles rojtfonás keretezett. Mindjárt tudakoltam, kitől lehetne ezt megtanulni, de nem jártam sikerrel. Hazatérve se hagyott nyugodni a dolog, állandóan magam előtt láttam a gyönyörűen megmunkált rojtot. Elkezdtem magamtól próbálkozni, kötözgetni, bogozni, s kialakítottam a saját technikámat. Már jó pár nagy munkám elkészült kötözött, csomózott jutából, amikor a kezembe akadt egy német szakkönyv, ami szépen bemutatta mindazokat a technikákat, amelyekre én magamtól jöttem rá. Ez is igazolja, hogy bizonyos dolgoknak törvényszerűen be kell következniük.

E korszakából való az Összefonódás című, 1974-ben készült nagyméretű csomózott tértextil, ami sokak számára lehet ismerős e tájon, ugyanis hosszú ideig a zalaegerszegi házasságkötő termet díszítette. A város vásárolta meg még a rendszerváltás előtt, később azonban, talán valamely átalakításkor raktárba került. Onnan kérte el egy franciaországi kiállítására is, ahol minden plakátra ezt a munkáját nyomtatták a szervezők.

A csomózott tértextilek korszakát egy lengyelországi nemzetközi szövő művésztelep zárta le.

– Szőni megtanultunk a főiskolán, de csak egyszerű síkszövést, semmi komolyabbat. Ezen a művésztelepen azonban történt valami.

Egy közeli textilgyár nekünk adta a gyártás során keletkező hulladékot, mi meg a különböző méretű textildarabokat beleszőttük a munkákba. Hazatérve, megint csak a magam tapasztalatára hagyatkozva folytattam a kísérletezést, kialakítottam a saját technikámat, a plasztikus felvetésű gobelint. Hogy miként? Ha az ember dolgozik, ha eleget foglalkozik a matériával, sok mindenre rájön, sok minden megmutatja magát. Csak oda kell figyelni… Ez minden területre igaz.

Nála a témaválasztás az origó. Először eldönti, mit szeretne megjeleníteni, majd ehhez keresi az illő színeket, fonalakat, technikát.

– Fogva tartanak a bibliai témák, ami nem véletlen, mindig erős volt a hitem. Akadt az életemben olyan periódus, amit csak így lehetett kibírni.

Húszéves volt ugyanis, amikor családját kitelepítették. 1951-et mutatott a naptár, amikor szüleivel (Hager Otto és Heinrich Ludovika) a Békés megyei Csorvásra parancsolta őket a kor eszmerendszere.

– Kubikoltunk, téglát vertünk, mezőgazdasági munkát végeztünk… Mindezt csak a hitembe kapaszkodva tudtam elviselni, s a Jóisten mindig adott erőt. Erre gondolva valahogy nem is tudott annyira mélyre hatolni bennem a bántás, a sérelem. Megvolt a nehézség, de nem emésztett el.

Szőtt képei megtalálhatók hollandiai, németországi és hazai templomokban, középületekben, továbbá a Nemzeti, az Iparművészeti és a Savaria Múzeumban. No és a berlini Brandenburgi Kapu Csend termében is. Az emlékhelyet Németország újraegyesítését követően, 1994-ben hozták létre, hogy a korábban „ellenséges” területek határvonalán legyen egy terem, ahová minden ember betérhet gondolkodni, elmélkedni, megtalálni a lelki békét. A puritán helyiségben csak székek vannak, amelyek mind Hager Ritta 3,5 négyzetméteres, Sugárzó csend című gobelinjére néznek. Ez a terem egyetlen éke.

A mű megszületéséhez érdekes történet fűződik. Korábban kiállítást rendeztek Hager Ritta munkáiból Münchenben, ahol Christine von Kalckreuth grófnő, művészettörténész, aki ahhoz a társasághoz tartozott, amely a Csend termét létrehozta, egyik munkájára különösen ráfeledkezett. Arra, amit Keresztes Szent János A lélek sötét éjszakája című verse ihletett, s kereszt alakban sugárzó fényt ábrázol, ami a sötétségen áttörve közelít felénk.

– Ez a társaság felkért, készítsek egy ugyanilyen atmoszférájú gobelint, csak a fény ne kereszt alakban áradjon, hanem legyen ökumenikus a szimbólum, hogy bőrszínre, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül mindenkihez szóljon. Az avatáson megnyugodhattam. Jött ugyanis a musz­lim, hogy ez hozzá szól, mert ott a nap a közepén, aztán jött a jezsuita, s mondta, ott látom az ostyát…, szóval mindenki meglelte benne a maga hitét. Nagyon boldog voltam. Tavaly novemberben volt a Csend terme felavatásának 25 éves évfordulója, nagy ünnepséget rendeztek. Ott tudtam meg, hogy 75 vendégkönyv telt már meg a látogatók bejegyzéseivel. Volt, aki azt írta: másként megyek ki, mint ahogy bejöttem… Örömmel tölt el, hogy a művem „dolgozik”, elmélyülésre, önmagukba nézésre készteti az embereket.

Legfrissebb alkotása, A megbocsájtás is látható az egerszegi tárlaton. Egy szétnyitható dobozba illesztette a kárpitot, így akár házi oltárként is felfogható. A művek megállásra késztetnek, hiszen számos utalás bujkál bennük. A Véled gondolkodám című, nemzetiszín háttérben nyargaló huszárokat ábrázoló gobelint nézve talán elsőre fel sem tűnik, hogy az égi mezőn Petőfi vonásai tűnnek fel. A szűk kapu című, térillúziót keltő mű pedig bizonyára formai utalás arra a bizonyos tűre, aminek fokán átjutni tevének és gazdagnak egyaránt kihívás.