Ahogy a fotósok látják

2019.11.26. 07:00

Kiállítással zárult a városi évfordulóra hirdetett pályázat Zalaszentgróton

A Városi Könyvtár és Művelődési-­Felnőttképzési Központ a városi rang elnyerésének 35. évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdetett Kontrasztok „Szentgrót 35” címmel. Nemrég tartották az eredményhirdetést.

Szalay Csaba

Perger László Ég és föld között című képe Fotó: Perger László

A pályázóktól beérkezett 7-7 alkotást külön szakértői és társadalmi zsűri bírálta el, egymástól függetlenül. A képekből készült kiállítás megnyitására és az eredményhirdetésre szerdán este került sor.

Perger László Ég és föld között című képe Fotó: Perger László

A társadalmi zsűri a legjobb fotó díját Czilinger Ernőnek ítélte. A legjobb sorozatnak a szakmai zsűri Lóránt Zsolt képeit tartotta, és a két zsűri együttes döntése szerint a legjobb fotó Perger László Ég és föld között című képe lett. A díjakat az önkormányzat ajánlotta fel. Varga István, a VMK igazgatója elmondta, hogy a pályázat olyan sikeres volt, olyan jó képek készültek, hogy jövőre is meg szeretnék hirdetni, alkalmat adni a fotósoknak, hogy saját szemszögükből mutassák be a városukat. A pályamunkákból összeállított kiállítás december közepéig tekinthető meg a VMK-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában