Haláli bújócska az életért

Holott a koncepció egyáltalán nem rossz, és egy remek horror- vígjáték lehetősége sejlett az alapanyagban. Ezt meg is kaptuk, de sajnos csak részben. Grace (Samara Weaving) készül az esküvőjére, amit vagyonos vőlegénye családjának hatalmas kúriáján tartanak. A lagzi után a furcsán viselkedő família egy játékra invitálja a lányt, ami afféle beavatási ceremóniának felel meg. A feladat adott: Grace-nek bújócskáznia kell az életéért.

Az Aki bújt nem szórakozik holmi expozícióval, nagyon hamar lezavarják az esküvőt, és jöhet a játék. Kezdetben a főhősnek fogalma nincs arról, mibe keveredett, újdonsült férje ugyanis igyekezett megkímélni ettől a tehertől. A szörnyű felismerés azonban elkerülhetetlen, így szépen lassan átváltunk egy igencsak vérgőzös horrorba. Az alapötlet abszolút rendben van, a bújócska hozza magával a folyamatos lapulás követelményét, ami feszültséggel és az idegek borzolásával jár. Ehhez társul a sajátos fekete humor, amiből többet is el tudtam volna viselni.

Szó se róla, a film próbálkozik tisztességgel, de helyenként az arányok felborítása jót tett volna az összképnek. Gondolok itt arra, hogy kevesebb drámával és több kretén poénnal még szórakoztatóbb lenne az Aki bújt. Azért mondom ezt, mert a dráma nemes egyszerűséggel nem működik. A kerettörténet adott, a szereplők hátteréről ellenben keveset tudunk meg, noha lehetett volna árnyalni, érdekesebbé, öszszetettebbé tenni a karaktereket. Nem is beszélve arról, mennyire ellentmondásos döntések követik egymást időközönként. Bárminemű fordulat lelövése nélkül itt arra kell gondolni, hogy az adott szereplő teljes ellentmondásba kergeti magát, és indokolatlan pálforduláson esik át.

A humorfaktor szintén ellaposodik egy idő után, a folyamatos káromkodás öncélúvá válik, pedig a trágár beszéd, odaillő szituációkban piszok vicces tud lenni. Ezek a hibák főleg az utolsó harmadra jellemzők, hogy aztán a zárásra visszatérjen az igazi beteg trash attitűd, amin még csavarhattak volna néhányat, de így is kellően agyament és hatásos. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy az Aki bújt eléggé mellé ment, de nem akarom senki kedvét elvenni a megtekintéstől. A film ugyanis afféle „pure fun”, azaz tiszta szórakozás. A másfél óra szinte végig pörög, egy perc üresjárat nincs benne, és kellően ügyesen lavírozik a műfajok közt, még ha az arányokkal nem is mindig bánik a legjobban. A megmosolyogtató marhaságok és a brutalitás remekül megférnek egymás mellett, ez utóbbinak mégis nagyobb szerep jut, bár ezt cseppet sem bántam. A 18-as karika indokolt, nem csak a folyamatos káromkodás miatt. Olykor meglepően durva Gillették műve, több alkalommal is azon kaptam magam, hogy felszisszenek. Ki kell emelni még a főszereplő Samara Weavinget, aki végre megkaphatja a neki járó rivaldafényt. Bizonyított már a The Babysitterben, és volt egy aprócska szerepe a Három óriásplakátban (ő volt Mildred exférjének butácska barátnője), s ezúttal is könnyedén elviszi a hátán a filmet. Egyfelől kicsit csalódtam, mert ebben az alapanyagban több volt, mint amit kihoztak belőle. Frappánsabb forgatókönyvvel, eredetibb karakterekkel nagyobbat üthetett volna az összkép, de kár lenne elvitatni, hogy az Aki bújt így is működőképes. Pörgős, szórakoztató, közel a totális trashhez. Ilyen vérgőzös bújócskában garantáltan nem volt még részünk.