Somogyi Győző kiállítása a zalaegerszegi rendőrkapitányságon

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon beszélt erről a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikus és festő, a minap ugyanis ott nyílt kiállítása, 100 magyar lovas címmel.

A különböző korok katonai viseletét bemutató tárlat megnyitóján dr. Kostyál László művészettörténész foglalta össze az alkotó életútját.

Somogyi Győző Budapesten született 1942-ben. Otthonukat 1944-ben, 45-ben és 56-ban is támadás döntötte romba, a család egy tanyára menekült, ott érték a gyermekkorát meghatározó falusi élmények. Már 4 évesen papírkatonákat, terep­asztalokat készített, szüntelenül rajzolt. A képzőművészeti gimnáziumban érettségizett, de a főiskolára nem sikerült bejutnia. A Kossuth Nyomdában dolgozott, ahol megismerkedett a különféle grafikai eljárásokkal. Szakköröket látogatott, érdeklődése a filozófia, a vallás, a zene felé fordult. Teológiát kezdett tanulni, munkáspapnak készült, 1967-ben szentelték fel. Hét-éves lelkipásztori működése alatt fizikai munkából élt, dolgozott tsz-ben, építkezésen s rakodóként egyaránt. Emellett egyháztörténeti kutatásokat folytatott, s kialakította saját grafikai stílusát. Kiállításaira a szakma is felfigyelt, felvették a Művészeti Alapba, s egyéb szakmai szövetségekbe, grafikáit közölte az Élet és Irodalom, a Művészet, a Vigília, 1977-ben elnyerte az Országos Grafikai Biennále nagydíját. A politikai rendőrség fiatal korától megfigyeltette, ennek csak a rendszerváltás vetett véget. Beutazta a Kárpát-medencét, s vázlatai alapján megrajzolta a Nagy Térképet, a medence szubjektív madártávlati képét. Történelmi érdeklődése a magyar hadviselés felé fordult, szenvedélyesen kutatta a katonák viseletét, színes rekonstrukciós rajzok százait készítette, amelyek immár kötetekben is megjelentek. Inspirációt jelentett számára, hogy a kibontakozó katonai hagyományőrző mozgalom az ő rajzaiból merített ihletet. 1986-ban feleségével Salföldre költözött, lovakat, szamarakat, rackajuhokat tenyésztettek, háza huszármúzeummá, a katonai hagyományőrzők talál­kozóhelyévé vált. Tíz évnyi munkával megrajzolta a Magyar Hősök Arcképcsarnokát, 2000-ben az Árpád-ház szentjeit keltette életre, majd a Magyar Királyok Arcképcsarnokát. Soraiba hívta a Magyar Művészeti Akadémia, 2012-ben Kossuth-díjjal ismerték el, két évvel később megkapta a Nemzet Művésze címet.

– Műveinek három olvasata is van – vetette fel Kostyál László. – Tekinthetünk rájuk autonóm műalkotásként, történeti forrásként s a néplélek historikus szentélyeként is.

– Ezek a képek rekonstrukciók, óriási kutatómunkával sikerült összegyűjteni a részleteket – mondta a megnyitón Somogyi Győző. – Nagy örömömre szolgál, hogy mintául szolgálhatnak a katonai hagyományőrző mozgalomnak, hogy megelevenítik azt a magyar történelmet, amit fiatal koromban évtizedekig tilalom fedett. Mindez azonban újra a miénk, látható és megélhető. Ez reményt ad arra, hogy semmi sincs elveszve. Ami egyszer érték volt, az újra megteremthető, és ennek a munkának az élet minden területén érdemes nekifogni.

S hogy mit kínál a tárlat? Amolyan hadtörténeti kaleidoszkópot, viseletben és fegyverekben elbeszélve. Időben legtávolabbra a szkíta lovas­íjász ábrázolása nyúlik vissza, Kr. e. 300-ra. Őt követi a párthus nehézlovas, aztán az ősmagyar lovasok és íjászok 896-ból, majd sorban a többiek, lovagok, huszárok, gyalogosok, tábornokok, s még a festett, öltöztetett huszárlovak sem hiányoznak. A leggazdagabban a könnyűlovassági fegyvernem, a magyar huszárság tematikája bomlik ki, láthatjuk ábrázolásukat 1480-ból és 1942-ből is. S e két évszám közt elmélyedhetünk a sokféle huszárezred eltérő viseletében, tradícióiban. Konkrét történelmi személyiségek is elénk állnak, korhű viseletben. Többek között Nagy Lajos, Mátyás király, Török Bálint, Damjanich, de Szulejmán szultán is megéled a paravánokon.

A tárlat nyilvános, a közönség április 3-ig tekintheti meg munkanapokon 9-től 15 óráig a rendőrkapitányság földszinti tanácstermében.