„Mindig azt mondtam, amit láttam” – Beszélgetés Mészáros Márta filmrendezővel

A váratlanul nagyon érvényes kérdés Zalaegerszegen intéződött Mészáros Márta 88 éves Kossuth-díjas, cannes-i nagydí­jas, berlini életműdíjas filmrendezőhöz, akinek Napló-sorozatát talán minden filmkedvelő magyar látta. Dr. Babrik Zsuzsa pszichiáter, a Pszichofilmklub egyik vezetője intézte a kérdést a művészhez a Keresztury VMK munkatársa, Nagy Johanna jóvoltából megvalósult filmvetítés utáni közönségtalálkozón. (Mészáros Márta legutóbbi, Aurora borealis című alkotását láthattuk.) Öngyógyítás lenne, ha az ember a Szovjetunióban kivégzett szobrász apjáról, a máig tisztázatlan körülmények közt meghalt anyjáról, a kommunista években végigélt kamasz- és felnőttkorról, a 12 évesen megtapasztalt árvaságról ír forgatókönyveket? A válaszban a művész állandó alkotótársa, a beszélgetésen részt vevő Pataki Éva író segített: „Márta újra élővé teremtette a szüleit a filmek segítségével.”

Akinek ennyi van a tarsolyában, nem fél a tabuktól sem. Az egyébként oldott, mondhatni, vidám hangulatú, sztorikkal bőségesen meghintett esten kiderült, hiába támadták merész témaválasztásaiért (szülés, nemi erőszak, örökbefogadás, 1956 ), bátorsága és a nemzetközi sikerek előtt letették a fegyvert. Fegyvere neki is volt: „De elvtársak, én Moszkvában végeztem!” – osztotta meg egerszegi közönségével a kellemetlenkedéseket kivédő titkot. (Moszkvában szerzett filmrendezői diplomát.) „És képzeljék, egy hónapja megint be kellett vetnem.”

Három felnőtt gyerek, nyolc unoka, két dédunoka örülhet Mészáros Márta máig tartó elis­merésének, sikereinek. Legutóbb Törőcsik Mari főszereplésével forgatott a második világháború egyik legmélyebb tragédiájáról, a (szovjet, angol, francia, amerikai) katonák erőszaktevéséből született, már idős emberré lett egykori gyerekek traumájáról. „Európa szőnyeg alá söpörte a későbbi statisztikák szerint 4-5 millióra tehető sokaság ügyét” – mondta Pataki Éva. Az Aurora borealis sztorija egy osztrák történésznő kutatásaiból indult el, aki az ausztriai érintettekkel foglalkozott. Az eredeti cím – Bécsben született – utalt volna erre, de Mészáros Márta régóta dédelgette, hogy az északi fény vará­zsát felhasználja a megtisztulás szimbólumául. (Észtországban járt épp a kelet-európai rendszerváltás idején, megragadta az éjjeli-nappali világosság, ami új kezdetet ígért.) „Tele voltak az utcák emberekkel, mindannyian örültünk, hogy vége annak a korszaknak, igaz, kiderült azóta, hogy nem…”

Az erőszakból született gyermek sokszor nem ismerte származását, ahogy a filmbeli Mária (Törőcsik Mari) sem beszélt róla Olgának (Tóth Ildikó), a lányának a sötét titokról. A film hatására jellemző, hogy Chicagóban közönségdíjat nyert. „Megindító, hogy a hatalmas ország nézői a bödönbe dobott szavazócéduláikkal jelezték, mennyire megérintették őket az ismeretlen kis európai országok népeivel történtek.”

Törőcsik Mari és Mészáros Márta különleges barátsága külön fejezetet kapott az est során. Bár ismerték egymást, sokáig nem született film az egymásra hangoltságból. „Mari duzzog, hogy egy fotelban akarom ültetni egész nap, majd, ha forog a kamera, úgy játszik, ahogy senki. Színész.” Pataki Éva a forgatókönyv írásakor egyszerűen maga elé képzelte Törőcsiket, és a figura életre kelt.

„Mindig kérdezem tőle, milyen volt a halálban, hiszen négyszer esett kómába, az a felelete, ugyan, Mészáros, én élni akarok, hagyj a halállal.”

Mészáros Mártát egész pályafutása során a hazugság, az emberi kapcsolatok mozgása, az elrejtett igazság érdekelte.

Legújabb filmötlete is ebből táplálkozik. A válás problémájával szeretett volna foglalkozni, de az anyaggyűjtés során oly sok súlyos lelki történéssel találkozott, hogy egyszerűen elállt tőle. „Ügyvédekkel beszéltem, a gyerekek sorsa érdekelt, nyomasztó anyag gyűlt össze, nem lehet ezt megcsinálni.” (A nézői kérdések között sem véletlenül került elő az elvált apa gondja, akit néha vagy sokszor lelki terrorban tart az elvált anya.)

– Mindig a női sorsok érdekelték, a mai női sorsproblémák közül mivel kezdene valamit a filmkockákon? – kérdeztem tőle még a közönségtalálkozó előtt.

– Nézd meg, hogyan kénytelenek élni a magyar nők. Rossz helyzetben vannak, kapacitálják őket, hogy szüljenek, de nincsenek hozzá keretek, körülmények, az a legkevesebb, hogy nincsenek megfizetve. Siralmasan sok hazugsággal vannak körülvéve. Az az érzésem, hogy az országot vezető férfiak nem tudják szeretni a nőket, sőt, alighanem saját magukat sem. Hazudnak szegények, olyan, mintha soha nem kaptak volna szeretetet. Persze Európa szintjén sem jobb a helyzet.

A puszta létével is provokatív jelenséggé váló művészt manapság például az dühíti, hogy úgy élünk, mintha nem lett volna Kádár-korszak. Hosszú évtizedek töröltetnek ki, pedig abban is emberek éltek.

– Tehát vannak itt női sorsok, amelyek még nincsenek megfilmesítve.

– Csak olyanok vannak.

Súlyos, kínos témák? Kevesen tudják, hogy Mészáros Márta már 20 éve forgatott filmet menekülttáborról. Az Ave Maria címet viseli a dokumentumfilm, amelyet az ENSZ megbízásából készített mexikói helyszíneken, külföldön most is vetítik, magyar szinkronja pedig talán nincs is, ő legalábbis nem tud róla.

Mit szeretett volna, mit szeretne még? („Ha kimondom a koromat, megijedek, mert még sokat akarok sétálgatni a déd­unokáimmal.”) Karády Katalin életét szerette volna filmre vinni, de azt megcsinálta Bacsó, mondja csak kicsi bosszúsággal. De írják már a pályázatot a Déry Tibor Niki című, egy kutya és gazdái 50-es évekbeli történetét felvillantó kisregényéből írt forgatókönyv megvalósításához.

– Pályáznia kell ekkora életművel a háta mögött?

– Külföldön biztos nem kéne, itt kell.

– Mit gondol, milyen lesz Andy Vajna után a magyar film­gyártás?

– A magyar filmgyártásnak már volt egy fantasztikus korszaka, Szabó Pistáék, Jancsó, Makk Károly és a többiek fémjelezték. Aztán szétesett a Mafilm, nem fogtak össze a filmesek, ami sokáig tartott. Aztán jött Vajna, aki abszurd dolgokkal állt elő, sokáig tartott, amíg megértette, hogy ez nem Amerika, más a lépték. Ekkor kezdődött ismét jó korszak. Engem például lenyűgözött Török Ferenc 1945 című filmje, szerintem a legjobb az elmúlt évtizedekben. A fiatal rendezők gondban vannak, az igazságot nem lehet elmondani. Úgy látom, nem készülnek a magyar vidékről filmek, a mozikban igénytelen, gagyi dolgok láthatók. Szerintem Lengyelországban, Bulgáriában, Oroszországban a kortárs gondokról és a háborús kataklizmákról egyaránt igen erős filmek születnek, ott mernek szembenézni magukkal. Nem csak kacarásznak. Tudják, én mindig csak azt mondtam, amit láttam. Amit látok.