Az egerszegi Reflex Színpad egykori előadásaival és a Szabad ötletek jegyzékével jelentkezett

Esemény van készülőben, horderejében, üzenetében is tiszteletre méltó, ez már az előcsarnokban látszott, hiszen dr. Merő Béla, a Reflex Színpad vezetője azért színházi ember, hogy egy nem szokványos este minden szeglete „meg legyen rendezve”. Legyen az a belépőket fogadó, akár órákba elfoglaltságot adó visszatekintő kiállítás böngészése, vagy a zenei aláfestés, ami mellé régi barátok, ismerősök megsüvegelése dukál, vagy a szokatlan formai megoldású köszöntő, ami hangosító tölcsér jellegzetes vásári hangján szólal.

A Reflex Színpad történetét nemrég foglalta kötetbe Merő Béla, s az üzlet beindult. Kiderült, az összejáró tagokban van energia és elszánás újra színpadra állni. Ezt az elgondolást üdvözölte Balaicz Zoltán, a város polgármestere, aki ugyan a megszűnéskor is csak 12 éves volt, de édesapja révén látta, hallotta a Reflex működését. Úgy vélte, az évek mintha nem is múltak volna, de ha mégis, nem észrevétlen. A köszöntők között Szabolcs Péter szobrászművész, a város díszpolgára, úgy is, mint a Ref­lex cseppet sem titkos rajongója kiemelte: akkor még azt tettük, amiről azt gondoltuk, hogy igaz. Mielőtt benyomultunk volna a szűknek bizonyuló kávézóba, Merő Béla felidézett néhány emlékezetes pillanatot a hetvenes-nyolcvanas évekből, köztük a betiltások és a zajos közönség- és fesztiválsikerek algoritmusait. De ekkor már mindenki arra volt kíváncsi, mit tudnak az örökifjú hatvanasok, hetvenesek. A prológusban Hangya Béla, Hangya Krisztina, Kránitz Antal, Kiss Szilvia zenés alapozója hangolt, majd színpadra ültek ŐK. A bal, aztán jobb sarokban a zeneszerszámokat Kardos Endre Bozi, Hochrein Judit, Lőrincz Kálmán, Kristóf Attila kezelte, Wettstein Tibor is énekelt, előttünk Bogdán Marianna, Kristóf Beáta, Molnár Árpád, M. Horváth Ildikó, Rózsa Szabolcs, Zalavári Ferenc és Móka János sorjázta a hajdani verseket, szövegrészleteket. Visszarepültünk a hihetetlenül elsüllyedt időben, amikor a vers sokkal többet jelentett önmagánál a ki nem mondható tartományban. József Attila, Weöres Sándor, Tóth Árpád. Sorescu, Baka István, Juhász Ferenc szavai gyúltak ki újra. M. Horváth Ildikó és Molnár Árpád kettőse az egymásra lágyan, de a profik fegyelmezettségével reflektáló érzéki jelenlét magasiskolája volt. A többiek a lelkükben szerencsére mindig nyitva maradt ablakon keresztül kukucskáltak ki. Ránk és a szavakat a szájukba adó, jól megválogatott szerzőikre. A baki, a szövegfelejtés pedig még inkább emelte a bátorságuk erejét.

Ami ezután jött, mindenképp színháztörténeti bravúr. József Attila Szabad ötletek jegyzéke (néhány korai költeménnyel kiegészülve) mindannyiunk életküzdelmét járta körül. A szereplők nem spórolták ki magukat, kiterítették érzelmeik sprőd szőnyegét, Attila alakjaiként kavarogva Molnár Árpád (Manó) egzaltált valója körül. Léda, a Mama, a papba oltott értelmiségi, a bolond, a zabolátlan kislány mind mi voltunk. Eredeti, felkavaró alkotás született, reméljük, minél többen látják még. A Reflex nincs, de bizony, hogy él. Keressék.