Ekler László két pólusú fotókiállítása a Móricz Galériában

A kiállított képek két fotós­túra élményeit rendelik egymás mellé: Norvégia zimankós tájai és Namíbia izzó szavannái feleselnek egymással. Norvégia fő vonzereje az északi fény, ami egyszer már el is csábította az építészként is jól ismert természetfotóst, ám az időjárás akkor nem járt a kedvükben, a borús égbolt fátylat vont az égi tünemény elé. De nem úgy ismerjük Ekler Lászlót, mint aki félmunkával beéri. Azóta is dolgozott benne a vágy, teljes pompájában látni és megörökíteni az aurora borealist. Idén januárban tehát ismét útra kelt.

– A hat erre szánt napból négyben kristálytiszta volt az ég, sőt, még a telihold fénye is kirajzolta a környező hegyeket, így végre kedvemre való képeket tudtam készíteni – költözik elégedettség a tekintetébe. – Most Tromsö környékére utaztam, a sarkkörön túli város Norvégia egyik legészakibb pontja. A rövid nappalokat követően éjszaka a hatalmas izgalom mindig kihajtott a tengerpartra. Órákat töltöttem kint a mínusz 20 fokban, de megérte, életem nagy élménye volt, jött a fény! Számomra nagyon megragadó, különleges ez a tünemény. Érdekes, hogy ezen a nyáron Zalaegerszegen is láttam sarki fényt, igaz, csak parányi felvillanásokban. A teljesen derült égen kétszer is feltűnt pár másodpercre a jelenség. Magyarországon többen fotóztak már északi fényt, hiszen a jelenséget a napkitörések és bolygónk mágneses terének kölcsönhatása idézi elő, tehát nem csak a sarkokon érhető tetten.

Azért nem csak a fényt vadászták Norvégiában, a zord januárban hótalpas túrákra is vállalkoztak.

– A kiállításon látható hegyeket jó 2,5 óra sítalpazás árán tudtam lefotózni, alaposan meg kellett küzdeni a látványért… – idézi fel.

Mindennek ellenpólusa Af­rika, ahol 2016-ban járt. Mi szólította Namíbiába?

– Két fotóstársam, dr. Simán László és dr. Literáti-Nagy Ferenc csalt el a forró égövbe, velünk tartott még egy svájci csillagfotós is – meséli. – Egy vadász vezetett bennünket, kalandoztunk például az Ethosa Nemzeti Parkban, ahol szinte tízpercenként kerültek elénk állatok. Afrikában a két hét éppen elég volt a 40 fokból, bár érdekes módon a száraz klíma miatt nem izzadtunk. A táj és az állatok teljesen lekötötték a figyelmemet, emberekkel alig találkoztunk. Azért meglátogattuk a himba törzset, ám kissé illúzióromboló volt, hogy a fiatalok az út mentén lesik a közelgő autókat, s kínálkoznak a fotókra, pénzért.

Jártak gigászi vulkánnál, csodáltak misztikus sziklarajzokat, s kormoránokat fotóztak a Csontváz-part hajóroncsain. Az Atlanti-óceán partvidékén húzódik a Namib-sivatag, ami a föld legősibb és legszárazabb pusztasága. A szél itt alkotja a világ legnagyobb, több száz méter magas homokdűnéit, s itt húzódik a hajóroncsokkal teli hírhedett Csontváz-part. A köd, a halálos áramlatok és zátonyok szedték itt áldozataikat a történelmi idők során. Nem csoda, hogy legfeljebb a fókák érzik jól magukat, Afrika legnagyobb fókakolóniája lakja a vidéket.

Ekler László kiállításán észak és dél vizuális és hangulati hullámverése szimbolikus fotópárban csendesedik közös üzenetté. Az egyik képen éles, havas sziklák meredeznek, a másikon napégette tömbök gömbölyödnek. S mindkét kietlen táj közepén áll egy magányos, zöldellő fa. Az élet utat tör magának, mert élni akar túl a sarkkörön épp úgy, mint a forró Afrikában – üzeni vele a fotós.

A tárlat november 30-ig várja az érdeklődőket.