Hazai és külföldi csoportok adtak műsort

2018.08.30. 07:00

Nemzetek táncai az augusztusi XXVI. Zalalövői Nemzetközi Néptánc Gálán

Négy ország öt művészeti együttesét láthatta a közönség a közelmúltban megrendezett XXVI. Zalalövői Nemzetközi Néptánc Gálán. A két helyi tánccsoport – a Salla és az Ezüstlile – mellett egy csángó hagyományőrző együttes, egy tajvani művészeti társulás, valamint egy grúz táncegyüttes mutatta be műsorát az északnyugat-zalai kisvárosban.

Gyuricza Ferenc

A Tajpej Gross Mountain Művészeti Együttest öt alkalommal is Tajvan legjobb művészeti csoportjának minősítette az ottani kulturális minisztérium Fotók: A szerző

Zalalövőn évtizedekre visszatekintő hagyománya van az augusztusi néptáncgálának, a Salla Művelődési Központ Sárvárral, az ottani folklórnapok megálmodóival együttműködve rendezi meg évről évre a látványos bemutatót.

Sajnos voltak akik vízumproblémák miatt mondták vissza

Első ízben 26 esztendeje csatlakoztak a programhoz, azóta számos kiváló produkciót láthatott a zalai közönség. Ezúttal is három együttest hívtak meg, köztük egy indiai tánccsoportot, ám a Shrustii Multicultural Centre művészeti csoportja vízumproblémák miatt kénytelen volt lemondani magyarországi szereplését, így helyettük a Tavaszi Szél Hagyományőrző Néptánccsoportot láthatta a közönség. A csángó hagyományőrzők az „utolsó magyar településről” Forrófalváról érkeztek, s Guzsalyos című összeállításukkal a csángók múltbéli életét, a téli időszakhoz kötődő helyi szokásokat, s azon belül is főként a fonóban végzett tevékenységhez kapcsolódó énekeket, táncokat, történetmeséléseket mutattak be.

Ázsiai táncokat is bemutattak

A tajvani Tajpej Gross Mountain Művészeti Együttest 1999 óta már öt alkalommal minősítette a helyi kulturális minisztérium a földrajzilag Kínához tartozó, de önálló államiságú szigetország legjobb művészeti csoportjának. A Zalalövőn látott összeállítás szintén a helyi hagyományokra épült, modernizált koreográfiák segítségével mutatták be az ottani élet, többek között a férfi-nő kapcsolat, az udvarlás vagy éppen a távol-keleti harcművészet jellegzetességeit, de a társadalmi normákhoz kapcsolódó viselkedési koreográfiák is helyet kaptak összeállításokban. A művészeti együttes két csoportból állt, a táncosok mellett népzenekar is érkezett Tajvanról, így a zalai közönség nemcsak a tradicionális távol-keleti zenéket ismerhette meg, de az ottani, az Európában szokványos, s az európai betelepülések révén az egész világon elterjed hangszerektől teljesen különböző zenekeltő eszközökről is közvetlen benyomásokat szerezhetett.

A moldvai Forrófalváról érkezett csángó hagyományőrzők a guzsalyasok, azaz a fonók világát mutatták be összeállításukkal

A gála nemzetközi közreműködői közül a grúz Abjari Néptáncegyüttes mutatott a legtöbbet saját nemzete táncaiból. A kaukázusi térségre jellemző temperamentumos, virtuóz táncaikból a grúz versenyszellem tükröződött, hol pásztornak öltözve, késekkel, tőrökkel felszerelkezve mutattak be virtustáncokat (ezeket khanjlurinak nevezték), hol harci vagy háborús táncokkal (khorumi), hol az esküvők hangulatát megidéző romantikus táncokat (kartuli) láthatott tőlük a közönség.

A grúz Abjari Néptáncegyüttes tagjai temperamentumos, látványos koreográfiákkal, virtustáncokkal lepték meg a közönségüket

Páros tánc az utóbbiban is csak ritkán jelent meg, ahol igen, a férfi és a nő ott sem érintkezett egymással. Páros táncok többnyire a két házigazda együttes műsorát jellemezték, a Salla Néptáncsoport vajdaszentiványi és szi­lágysági, az Ezüstlile dél-alföldi, moldvai táncokat adott elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában