Születésnapi ünnepség

2018.03.26. 09:00

148 éve működik a kiskanizsai olvasókör

A Kiskanizsai Polgári Olvasókör a 148. születésnapját ünnepelte szombaton a Móricz művelődési házban.

Benedek Bálint

A Kiskanizsai Polgári Olvasókör díjazottjai a szervező társaságában. Balról: Illés Ferencné, Illés Ferenc, Salamon Sándorné, Erdélyi Jánosné és Erdélyi János

Fotó: Szakony Attila/ Zalai Hírlap

A városrész lakóit büszkeséggel tölti el, hogy egy ilyen, a város, sőt a megye életében is fontos társadalmi összefogásból született szervezet minden évben együtt ünnepelheti meg a születésnapját.

Dénes Sándor polgármester köszöntő beszédében kitért a kezdetekre, elmondta: a lakosság szellemi fejlődésben élen járó polgári olvasókört 1870-ban alapították, s az első vezetője az a Hajgató Sándor néptanító volt, akiről utcát neveztek el.

- A múltunk tisztelete, a jövőnk alapja – folytatta. – A hagyományaink őrzése, a ma nemzedékének elengedhetetlen kötelessége. Az olvasókör fennállása óta sokat tesz a városrészi hagyományok, kulturális értékek továbbadásáért. Az életben a legfontosabb, a hit, a remény, a szeretet és az egymásnak örömet adó emberi összetartozás.

Cseresnyés Péter államtitkár beszédében fontosnak tartotta leszögezni: a nagyszüleinktől kapott örökséget fontos továbbadni a következő generációnak.

- Ezzel eleink példát mutattak nekünk, s felelősséget tettek a vállunkra – mondta az államtitkár. – Ezeket a tradíciókat nem engedhetjük ki a kezünkből, s ezt is mérlegelnünk kell, amikor döntést hozunk. Reméljük, hogy a jövőben a kiskanizsai embereknek lesz lehetőségük arra, hogy ápolják az örökségüket.

Úgy tűnik utóbbi gondolatok nem halványultak el, hiszen Salamon Sándorné, az olvasókör vezetője díjakat adott át. A mozgalom életben tartásáért és a kiskanizsai hagyományok őrzéséért Illés Ferenc és felesége, valamint Erdélyi János és neje kapott elismerést.

A Kiskanizsai Polgári Olvasókör díjazottjai a szervező társaságában. Balról: Illés Ferencné, Illés Ferenc, Salamon Sándorné, Erdélyi Jánosné és Erdélyi János
Fotós: Szakony Attila/ Zalai Hírlap

Ezt követően Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsárért Egyesület nevében rövid, ám tartalmas beszámolót tartott az olvasókör történetéről. Majd a kulturális programban fellépett többek közt a szlovéniai Gyertyános énekkar és a Zalagyöngye Táncegyüttes is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában