Bubits Tünde: Episztola Jókai Mórhoz

Édes Bátyám!

Több mint félszáz esztendeje, hogy ünnepelhetjük a költőket a magyar költészet napja alkalmából, s majd 30 éve a magyar drámáról is megemlékezhetünk, de híján voltunk ez idáig a széppróza ünnepének, s lásd ott fenn az égi Dunán evezve, hogy születésed napját itt a felfordult világban is megünnepelni készülünk.

S én, alázatos szolgája az írásnak, most e levéllel tisztelgek Előtted innen a 21. századból gondolván arra, milyen nagyszerű játéka a modern irodalomtudománynak, hogy szövegek beszélgethetnek egymással, hát miért ne tehetnénk mi is? Legyünk most szépirodalmi szövegek? A 19. századi széppróza és a 21. századi szövegek allegóriái? Vagy inkább legyél Te Komárom én meg a Senki szigete?

Legyünk!

Látod, Te már akkor tudtad:

„A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.”

Mert nincs magyar, aki Téged ne ismerne, ne szeretne, bár olvasni oly módon, ahogy Téged kell, nem mindenki tud vagy szeret. Itt mi folyvást beszélünk és szövegelünk, kurkásszuk verbálisan egymást, nyelvelünk, tehát vagyunk. Mellette lájkolunk, érzelmeinket emotikonokba fojtjuk, laptopon, tableten írunk-olvasunk. Képek öntik el az agyunkat, mint középkori templom falait a freskók, PS4-en színezzük az életet és a halált, és VR-szemüvegen át belelátunk a kiberjövőbe.

De a szent technikának hála, történeteidet mozgóképen is láthatja, akinek nincs elég ideje napokig olvasni. Ha feltámadván egy Új Jókaiászban betérnél egy-egy könyvesházba, elképednél, milyen mennyiséget ont a történetpiac. De légy nyugodt, ott a Jókai összes is, regényeid megkaphatóak a világ minden táján. Ennek bizton örülnél. De vajon örülnél-e annak is, hogy megtanulandó tananyag lettél mind az általános, mind a középiskolában?

Néha én is félve gondolok arra, szeretnék-e érettségi tétel lenni, valami kétdimenziós lapon, fekete-fehér képen, pózolva nézni előre, mint egy irodalmi ikon, miközben – zanzásítva – rövid cikk lenne életem minden gyötrelme, kijelentő mondatokban, minden érzelem nélkül. Vajon erről milyen művet írnál? Milyen lenne a jövő évezred regénye? Mert hiszen:

„A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe.”

De látod, ebben a nagy kavalkádban sok jó követőd akadt, akad most is. Talán mindnyájan a Te köpönyegedből bújtunk elő, mi, magyar történetmesélők, prózaírók. Mert szeretjük, ahogy mesélsz ma is, szeretjük a humorodat, szeretjük a fantáziádat, szeretjük a lírai tájleírásaidat, szeretjük, hogy időt követelsz, hogy figyelmet követelsz, szeretjük, hogy eposzi hősöket is gyúrsz húsból, vérből, magyarból.

Te is bizton szívesen olvasnád a kitömött barbár históriáját, Rózsasándorét vagy Emerencét, a fehér királyét, tangóznál a Sátánnal vagy felvennéd Thomas Mann kabátját. De vajon lenne-e időd ennyi minden jót olvasni, élni, találkozni az olvasókkal, pénzt keresni, szerződést kötni, és írni, írni, írni?

Tudod, mit? Majd mi megsokszorozva fogjuk hekatonkheirként, százkarúként tolladat, s Te majd nem taszítasz minket a Tartaroszba, s mi pedig büszke utódokként folytatjuk ránk hagyott örökségedet, alkotunk szép vagy nem szép, de igaz históriákat a mindennapokban, s vezetjük olvasóinkat a világ labirintusában, ahogy Te tetted ezt annak idején.

Kedves Bátyám!

Minekutána szeretett néped születésed napját illendőképpen megünnepelni igyekszik, remélem, ott fenn az égi folyón jó irányba navigálod szépprózánk hajóját, kormányosoddal pápai vizeken nem kalózkodtok, hogy itt alant az elkövetkezendő esztendőben is koccinthassunk mennyei hajónaplód földi krónikásaiként.

Bubits Tünde; író, a Pannon Tükör művészeti folyóirat főszerkesztője