SÉTA

2018.02.17. 14:00

Ahogyan én szoktam könyveket olvasni…

Ebben a rohanó világban nincs sok ideje az embereknek az olvasásra. Bevallom őszintén, van úgy, hogy én sem veszek könyvet a kezembe.

„Egy mozgalmas nap után hazatérek, elkezdek olvasni és teljesen belefeledkezem" Illusztráció: Shutterstock

Szerintem szinte mindenki elmondhatja magáról, hogy a kötelező olvasmányokból egyet-kettőt kihagyott, ahogy én is. Ez a tény azonban nem feltétlenül zárja ki azt, hogy az ember  szeret olvasni.

Jogosan fogalmazódik meg a kérdés: ,,Miért nem olvassák el szívesen a diákok a könyveket, amiket a tanár feladott?” A fiatalság nagy részére igaz az, hogy ami kötelező, azt azért se csinálja meg (magamból kiindulva).

Számomra az olvasás kikapcsolódást jelent. Amikor egy mozgalmas nap után hazatérek, és elkezdek olvasni, akkor egyfajta megnyugvást érzek. Teljesen belefeledkezem, és amikor lezárok egy fejezetet, mindig elhatározom, hogy ,,Na, még egy utolsó fejezetet…”, majd, amikor kiolvastam a 12 fejezetből álló könyvet, rögtön a kezembe veszek egy másikat.

Egy adott könyv olvasása közben mindig elképzelem a környezetet, a szereplők kinézetét, és ha netalántán van egy kép róluk, nem nézem meg, így teljesen a saját képzeletem szerint alakítom a szereplőket. Egy filmet is jó megnézni, de ez az egy (a saját képzeletem szerint alakítom őket) kimarad belőle.

„Egy mozgalmas nap után hazatérek, elkezdek olvasni és teljesen belefeledkezem„
Illusztráció: Shutterstock

Mindig szeretek a főszereplővel azonosulni, átérezni, milyen helyzetben van, milyen döntések előtt áll, és ha máshogy választ, mint én tettem volna, akkor mosolygok egyet, megállapítom, hogy ebben különbözünk, és kíváncsian várom a következményeket. Minden műfajban szeretek olvasni, de tényleg! Horror, romantikus, kaland… Minél jobban megkedvelem a szereplőket az adott könyvben, annál jobban élvezem az olvasmányt.

Szerintem mindenkinek más az olvasási szokása, de aki nem olvas, vagy nem szeret olvasni, az megfosztja magát egy élménytől, amit nem pótolhat mással.

Sinkovics Éva 8.A; Batthyány-gimnázium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában