Bábszínház

2017.12.09. 16:00

Jókedv és muzsika a Griff karácsonyi produkciójában

Az óvodás korú publikum több alkalommal is nyíltszíni tapsra ragadtatta magát a Griff Bábszínház Télen telelek című karácsonyváró produkcióján.

Magyar Hajnalka

Fotó: Pezzetta Umberto

A tetszésnyilvánítás eme klasszikus megnyilvánulása mellett volt még ujjongás, csápolás, huhogás, visongás és ütemes vissza-vissza! kurjongatás az előadásnak helyt adó Art Mozi nézőterén. Szóval alighanem tetszett nekik.

Ami nem csoda, hiszen a produkció fő vivőanyaga a muzikalitás és a jóféle humor volt. Ez alkalommal nem történetet meséltek a színészek, hanem hangulatokat, jeleneteket keltettek életre, köztük olyan súlyos kérdéseket feszegetve, mint hogy sárga zoknihoz köthetünk-e kék sálat a reggeli öltözködés viharában.

Fotós: Pezzetta Umberto

A koncertszínházi előadás a karácsonyi hangoló alcímet kapta, ami több értelemben is helytálló. Hiszen a kortárs írók, költők, zeneszerzők műveiből szerkesztett műsor egyfelől ráhangolja a gyerekeket az ünnepvárás atmoszférájára, másfelől pedig a tömény zeneiség okán is passzol a „hangoló” kifejezés.

Nincs olyan póz, amiben ne lehetne ajándékkérő levelet írni az angyalkáknak. Egy attraktív jelenet az előadásból, ami szerdáig még megtekinthető az egerszegi Art Moziban
Fotós: Pezzetta Umberto

A humor nem csak a szellemes szövegekben nyert teret, a mozgás és a zene is felcsatlakozott forrásként. Utóbbira példa, hogy az egyik, náthával küzdő szereplő látványos orrfújása valódi trombitálásként szólalt meg.

E hangszer mellett még szaxofon, gitár, bőgő, tangóharmonika, bendzsó, dob, cintányér, harangjáték, s számos egyéb csörgő, zizegő kellék komplettírozta a hangzást. Büszke lehet magára a Griff, hogy ilyen muzikális csapatot tudott színpadra küldeni, hiszen a nyolc szereplő mindegyike nyújtott valamiféle instrumentális teljesítményt is az éneklés mellett. Utóbbi pedig leggyakrabban több szólamban csendült, komoly befektetett energiákat sejdítve meg a háttérben.

Fotós: Pezzetta Umberto

Külön kiemelendő a zeneszámok hangulati, tempóbeli változatossága, s még inkább friss, korszerű hangzása. E zenei miliő arra is módot kínált, hogy kiderüljön, Berta Csongor tehetséges rapper. Ebből is sejthető, hogy főszerlővé vált a ritmus, ami hol sámlitánccal, hol „padadom, tüdüdü, pampam” aláfestéssel megtámogatva hozta lázba a közönséget. A gyerekeket pillanatok alatt magával ragadta a lendület, szinte tapintható volt a zene felszabadító, feszültségoldó ereje.

Fotós: Pezzetta Umberto

A dramaturg, Szabó Attila, és a zenei vezető, Takács Dániel saját műveivel is szerepel a produkcióban, rajtuk kívül szerzőként még Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Máté Ági, Tóth Krisztina és Varró Dani erősíti a költői, valamint Ágoston Béla, Kiss Erzsi és Rab Viki a zenei vonulatot. Mindebből – Fejes Kitty koreográfus és Horváth Mari tervező tevékeny közreműködésével – Bartal Kiss Rita rendezett dinamikus, mozgalmas egyveleget.

A játszók közül mindenkit dicséret illet, a hangzást a vendégként fellépő Jurina Beáta izmosította, de Szilinyi Arnold, B. Szolnok Ágnes, Berta Csongor, Ricz Ármin és Üveges Anita egyaránt helytállt az összetett feladatban, s ne feledkezzünk meg a jobbára a hangszerek mellett teljesítő Takács Dánielről és Nagy Csabáról sem.

Hátul balról: Jurina Beáta, Ricz Ármin és B. Szolnok Ágnes, előttük Szilinyi Arnold, valamint Berta Csongor. A többiek a zeneszerszámoknál

Fotós: Pezzetta Umberto

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában