Nagycsaládosok

2017.10.11. 11:30

Nem a probléma, hanem a megoldás a nagycsalád

Barátságok szövődnek, közös élményeket élnek át, programokon és kirándulásokon vesznek részt – ez jellemzi a Nagycsaládosok Keszthelyi Egyesülete életét. A szervezet e héten ünnepli megalakulásának 25 éves évfordulóját.

Keszey Ágnes

Az egyesületet bemutató tárlat is nyílt - mutatja Helbert Gyula Fotó: Keszey Ágnes

„A nagycsalád nem a probléma, hanem a megoldás” – hangoztatják gyakorta a jubiláló egyesület tagjai. A NAKE két és fél évtizeddel ezelőtti megalakulásakor nyolc, ma már közel száz – három vagy több gyermekes – család a tagja a Katona Tünde elnök vezetésével működő szervezetnek. Közös programokat, gyalog-és kerékpártúrákat, határon belüli és túli kirándulásokat szerveznek, vendégül láttak rászoruló csángó és kárpátaljai gyermekeket.

-Egy nagycsalád életében ugyanazok az örömök és problémák merülnek fel, mint bármelyik másik családban, nyilván hatványozottan. Gondokból is több van, mivel több gyermek több gondot is jelent. ugyanakkor az örömöt is sokkal többször tapasztaljuk meg. Ez rengeteg energiát ad az embernek. A gyümölcsét majd a mi gyerekeink által az ő gyermekeiknek továbbadott tapasztalatokban, az élethelyzetekre adott reakcióikban fogjuk viszontlátni – vallja a nagycsaládos létörömeiről a három gyermekes Helbert Gyula, a NAKE elnökhelyettese.

Az egyesületet bemutató tárlat is nyílt – mutatja Helbert Gyula Fotó: Keszey Ágnes

A NAKE a jubileum tiszteltére egész hetes programsorozatot szervez, melynek célja az ünneplés mellett az is, hogy megismertessék szervezetüket az érdeklődőkkel, várva a környékbeli nagycsaládosokat is. Történetüket bemutató emlékkönyvet adtak ki, a közös programokat, élményeket felidéző fotókból és egy rajzpályázat alkotásaiból a hét végig látható tárlat nyílt a Balaton Színházban. Kedden filmvetítésen vettek részt, csütörtökön minden érdeklődőt várnak dr. Belső Nóra pszichiáter előadására, szombaton pedig jubileumi ünnepségükre. Az események 17 órakor kezdődnek a színházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában