Bábszínház

2017.10.19. 10:00

A Griff Ázsiába viszi az aprók színházát

Az évad 3. premierjéről, valamint a Griff közelgő tajvani útjáról tartott sajtótájékoztatót a bábszínház.

Magyar Hajnalka

A 3 emeletes mesekönyv néhány bábszereplője Somogyi Tamás rendező (balról) és Tóth Matyi kezében

Fotó: Pezzetta Umberto

Október 22-én közel tíznapos tajvani útra indul a társulat 7 tagja. Az Aprók Színháza sorozatuk babaszínházi előadásait mutatják be egy köréjük szervezett tajpeji konferencián, amelyre az egész ázsiai térségből érkeznek szakemberek.

A nagy érdeklődésnek az az oka, hogy Ázsiában csak most ismerkednek a 3 év alatti gyerekeknek szóló babaszínház világával.

Mivel ezek a produkciók alapvetően hangokra, fényekre, formákra, színekre, mozdulatokra épülnek, így a Pötty és a Piroskaland című Griff előadás befogadásával sem lehet majd gondja a nemzetközi publikumnak. A színpadi produkciók mellett Bartal Kiss Rita művészeti vezető több workshopot is vezet Üveges Anita és Szilinyi Arnold közreműködésével, Szűcs István direktor pedig a magyarországi gyermekszínházakról tart előadást.

Mielőtt még útra kelnének, október 21-én, szombaton 17 órakor a Griff harmadik premierje várja a zalai közönséget. A 3 emeletes mesekönyv című ősbemutató tavaly Budapesten már tucatnyinál is több előadást megért, ez volt ugyanis a Zalaegerszegre szerződött ifjú bábszínész, Tóth Mátyás vizsgaelőadása. Az egyszemélyes monodráma a Színház és Filmművészeti Egyetem és a Griff koprodukciójaként, az EMMI támogatásával született meg.

A Somogyi Tamás által rendezett darabot Darvasi László művéből adaptálta bábszínpadra Khaled-Abdo Szaida dramaturg. A báb-, díszlet- és jelmezterv (és a kivitelezés is) a Blattner-díjas Grosschmid Eriknek köszönhető, a produkció szerves részét képező vetített animáció Báthory Péter munkája.

A 3 emeletes mesekönyv néhány bábszereplője Somogyi Tamás rendező (balról) és Tóth Matyi kezében
Fotós: Pezzetta Umberto

- Az előadás nem klasszikus történetmesélésre épül, hiszen egy mesekönyv megszületésének lehetünk éppen a tanúi – avat be a rendező, Somogyi Tamás, aki korábban A legkisebb boszorkány című darabot rendezte a Griffben. – Többféle szál fut összefonva, vagy elúsztatva, kicsit Örkény egyperceseit idézi a struktúra. Nagyon megragadott Darvasi László műve, mert fontos dolgokról ír gyerekeknek. A 3 emeletes mesekönyvet – ami egy ház is egyben – bejárva a gyerekek felfedezhetik saját énjüket, a szűkebb, családi környezetet, az iskolát, a társadalmat, s magát a világot. Ahogy egy gyerek megnyílik a külvilág felé, fokozatosan öntudatra ébred, úgy épül, gazdagodik a mesekönyv is.

A könyvet persze író írja, az ő fejében játszódik maga a darab. A stilizált agyat egy kupola jeleníti meg a színen, amelynek féltekéi fokozatosan telnek meg képekkel, történetekkel a játék végére. Kezdetben a formálódó könyv és írója még cseveg is (utóbbi Hannus Zoltán hangján), de egy idő után az író kimosódik, s átveszi a főszerepet a mesekönyv. Amelyben Tóth Mátyás közel 25 szereplőt kelt életre egymaga.

- Hatalmas és összetett feladat volt ez nekem mindjárt a pályám elején, de rengeteget tanultam belőle – kapcsolódik Tóth Matyi. – Az író, Darvasi László többször is megnézte az előadást, s nagyon elégedett volt a látottakkal. A szakmai visszhang szintén biztató, több fesztiválra, szemlére is visszük a produkciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában