Hagyomány

2017.10.17. 10:00

Szüreti eszközökből nyílt tárlat Kisrécsén

Régi, a szürethez használt eszközökből nyílt kiállítás a település hivatalának folyosóján szombaton a szüreti mulatság keretében.

Benedek Bálint

Czinki László (balról) a régi szüreti eszközöket mutatta be a kisrécsei szüreti mulatságon a jövő generációjának

Fotó: Szakony Attila

Az egy héten keresztül látható tárlat anyagát a kendlimajori Czinki László ajánlotta fel, aki néhány éve a Kisrécséhez tartozó területen egy, a vidéki életet bemutató parasztudvart is nyitott.

Czinki László köszöntőjében elmondta: fiatal korában a szüreten sok szép élménnyel gazdagodott, amit szeretne megosztani a mai generáció tagjaival. Ők pedig továbbvihetik a hagyományokat.

Tóth Lucia, Kisrécse polgármestere beszédében kiemelte: a legnagyobb értékek a gyermekeink. Nekik kell továbbadniuk a közösségmegtartó erőt, a kötődést és a szeretetet. Ha ezek birtokában lesznek, akkor nem lesz gond ebben az országban.

- A szőlőtermesztés, a borkészítés a környező hegyhátakon jelentős, ám a felvonulás helyett inkább egy közösséget összetartó, vidám mulatságot szerveztünk – tette hozzá a településvezető. – A vendégeket gesztenyesütéssel, pogácsával, zsíros kenyérrel, gulyáslevessel vártuk. Az óvodások műsort adtak, a terményeket Somogyi Imre atya megáldotta. A programot a szüreti ünnepkörhöz illő táncház zárta.

Czinki László (balról) a régi szüreti eszközöket mutatta be a kisrécsei szüreti mulatságon a jövő generációjának
Fotós: Szakony Attila

Tóth Lucia szeretné, ha ebből az összejövetelből hagyomány lenne, hiszen a Czinki parasztudvar tárháza kifogyhatatlan, egy kincses sziget, mely mindig tartogat újdonságokat a gyerekek számára. Emellett a település másik értékére, a Ludvig Művésztelepre is büszke, mely a kultúra egy szeletét kínálja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában