A kártyában és a színházi játékban is mindent vitt Fedák Sári, az első magyar celeb

A három utónevű Fedák – Sarolta, Klára, Mária – száznegyvenöt éve, 1879. október 26-án született Beregszászon. A polgári és elemi iskoláit még végigbukdácsolta, majd sikerrel elvégezte Rákosi Szidi magán színitanodáját, miután a nem éppen szép énekhangja ellenére páratlan karriert futott be.

A többlábon állásra törekedve számos ingatlannal rendelkezett. Így a megyénkbeli Tótszerdahelyen 350 holdas birtokhoz jutott. A földeket a térség ura, Lyka Sándor tulajdonából hasították ki. Egyes források szerint Karabélyos Elek alsólendvai járásbíró (táblabíró) volt a gáláns ajándékozó. Mások viszont úgy tudják: nagybátyja, a kiváló bonviván Ráthonyi Ákos tanúsított bőkezűséget vele szemben.

Kolman Árpád évek óta foglalkozik Fedák Sári Szerdahelyhez köthető múltjával.  A helytörténész eljutott a kárpátaljai Beregszászra is, ahol fogadta az ottani múzeum igazgatója, akitől többek közt megkapta a Mura menti Fedák-birtok felosztási térképkivonatának a másolatát.

A művésznő egy-egy színházi évad után szívesen tartózkodott Dél-Zalában.  Szájról szájra hagyományozódik, ahogy egykoron végiglovagolt a falu akkor még autómentes főutcáján, vagy a határban vágtázott a szomszédos Szentmárton felé.  A legenda szerint előfordult, hogy lovak helyett ifjú rajongói húzták a hintóját Tótszerdahelyről a kanizsai előadására. A két hely légvonalban is, földúton 16 kilométerre esik egymástól.  

A Zsazsa becenévre hallgató Fedák 1904-től 12 éven át birtokolta a szerdahelyi kúriát, amelyhez tizenkét szoba és negyven fős személyzet tartozott. A helyiek szerették a közvetlensége folytán, azért, mert nem hordta fönn az orrát, nem nézte le az egyszerű pórnépet, mindenkivel szívesen szóba állt. A kastély negyvenöt után könyvtárnak, iskolának és tanári lakásoknak adott helyet.  Az épületet és parkját 2006 és 2009 között központi támogatásból szépen felújították. A művésznő hagyatékának elhelyezése mellett vendégszobákat is kialakítottak.  

A primadonna emlékirataiból és a róla készült könyvekből nyomon követhető életének szinte minden mozzanata. Az utóbbi években több hazai teátrum is feldolgozta pályafutásának fontosabb állomásait. A Nemzeti Színházban ötödik éve sikeresen fut az immár százat is túlhaladó Szücs Nelli emlékest. A Jászai-díjas, valamint Érdemes- és Kiváló Művész előadásának hitelességét erősíti, hogy ő is Beregszász szülötte. A pesti József Attilában Galambos Erzsi, Győrben pedig Kubik Anna állított emléket a dívának.     

Fedák első nagy alakításainak egyike a Király Színházban bemutatott János vitéz címszerepe volt. A Kacsóh Pongrác komponálta daljátékot 1904. november 18-án mutattak be fergeteges sikerrel. A premier után további 688-szor játszották még, 574-szer Fedákkal. A teátrum nézői először nem hittek a szemüknek, amint látták, hogy nő létére bőszárú gatyában, fején árvalányhajas kalappal, kezében karikás ostorral állt eléjük Kukorica Jancsi, aki a korabeli híradások szerint legénynek is csinos volt.

Igazán Zsazsa nőiessége, erotikus kisugárzása bűvölte el a férfiakat. Mindenki szerelmes volt bele, így az egyszerű tótszerdahelyi ifjútól a névtelen suszterinasig, továbbá a világhírű zeneszerző Huszka Jenőig, az író Molnár Ferencig vagy a dúsgazdag ifjú gróf Dégenfeld Imréig. A szebbik nembeliek az elegáns ruháit, a sminkjét is utánozták. Természetes szépsége, bája és színjátéka megigézte a kor irodalmának nagyjait, Móriczot, Bródy Sándort, Németh Lászlót. Ady Endre „szláv és tót arcú dívát és bimbózó szüzet” látott benne, alkalmasint azért, mert ügyesen ezt a szerepet játszotta. A költő (Ady) 1902 májusában Yda álnéven még verset is írt róla a Nagyváradi Naplóban, amikor a Partiumban turnézott társulatával a Lotti ezredes című operettel. Három sor a költeményből: „Ez a leány gyönyörűséges ember/ Szilaj vággyal, vad szerelemmel/… Ez a leány a tökéletesség!"  A költőfejedelem imádatát a később kiábrándulás váltotta fel a színésznő feltűnést hajhászó, primadonnáskodó allűrjei miatt. 

Pályája üstökösként ívelt felfelé. Szívesen fogadták külföldön, ahol könnyen elboldogult, mert hat nyelven beszélt. Évekig Berlinben, Bécsben, Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban lépett fel.  Németországban a nagy színházújító, Max Reinhardt társulatában játszott, aki hosszú távú szerződést ajánlott a néhány hónap alatt németet kiválóan, szinte akcentus nélkül elsajátító színésznőnek. Ő azonban nem maradt ott; hazatért, ahol időközben (1923-ban) a Fővárosi Operettszínház primadonnája lett.

A mai fogalmaink szerint celeb volt a javából. Polgárpukkasztó lehetett extravagáns viselkedése. Vérvörös rúzst, erős, kék szemfestéket használt. A színpadon „véletlenül” megbotlik és ruhájából előbukkannak keblei. Tánc közben megmutatta formás lábait és más idomait abban az időben, amikor egy ártatlan bokavillantás is közfelháborodást keltett. Magánélete tele volt botrányokkal, ám azokat nem rejtette véka alá. Akár egy mai, magamutogató, felkapott híresség, ő is úgy gondolkodott, hogy „teljesen mindegy, hogy jót vagy rosszat beszélnek rólam. Csak beszéljenek!”

Annak ellenére lett igazi operettprimadonna, hogy nem volt kiemelkedő énekhangja. Felülírta az addig finomkodó színésznő és nő ideálját. Színrelépésével többé nem a szárnyaló énekhang volt a fontos, a cukrozott női ideált felváltja a talpraesett, természetes modor, amihez nála a kissé vidékies akcentus is társult, együtt a szinte akrobatikus tánckészséggel. Egyébként úgy táncolt, hogy még az angol királyi párt is elbűvölte. 

Ő a modern nő a 20. század első felében. A fővárosban az elsők között volt autója és vezetői engedélye. Erről vicc is született annak idején: „Hogy mer ez a Zsazsa autót vezetni?! – Na hallod, ha énekelni mer!" A Mercedest Karl Benz tervezte.   

Amilyen sikeres volt a színpadon, olyannyira boldogtalan a magánéletben. Ritkán volt igazán szerelmes, de Molnár Ferenc ünnepelt íróhoz mély érzelmek fűzték. Több mint egy évtizeden át vadházasságban éltek, ami akkoriban erkölcstelenségnek számított. Viharos kapcsolatuk zátonyra futott a fiatalabb, 24 éves színésznő, Darvas Lili feltűnésével. Ám ebben a szakításban is volt egy „fedákos” csavar: csak úgy volt hajlandó elengedni Molnárt, ha feleségül veszi. Papíron férjhez ment hozzá, de négy év múlva (1926-ban) elváltak. Ahogy mondta: „Feleségül kellett hozzá menjek, hogy elválhassak tőle, s ne kelljen eltűrnöm az elhagyott szerető szerepét.”

Igazi veszte a politika lett, az, hogy a hatalom aktuális képviselőihez is igyekezett közel férkőzni, nem mindig a jó oldalon. Valójában egyik rendszerben sem érezte otthon magát. A 19-es kommün idején őt is elkapta a hév, s Kun Béláék mellett agitált. A sors fintoraként akkor még „levörösözték", ám később „nácirajongónak" bélyegezték a második világháborúban, illetve a vészkorszak időszakában vállalt szereplései miatt, amiért a Népbíróság börtönre ítélte. Annak ellenére marasztalták el, hogy tárgyalásán a keszthelyi zsidó családban született Básti Lajos, a 20. század egyik legszebben beszélő magyar színésze is mellette tanúskodott, állítva: a primadonna nemcsak őt mentette meg, de más kollégáit is igyekezett védeni. Fedák az ellene felhozott antiszemitizmus vádjait így verte vissza: „A barátaim mind zsidók voltak, a szabóm, a kalaposom, a varrónőm, az orvosaim. Amikor apám megbetegedett, a beregszászi zsidók imádkoztak érte.”   Büntetését másodfokon két évről nyolc hónapra mérsékelték, ám három évre eltiltották foglalkozásának gyakorlásától és politikai jogait öt évre felfüggesztették. 

Szabadulása után gyakorlatilag már nem lépett színpadra. A Duna-Tisza közi homokhátságon, a Budapesttől 40 kilométerre található Nyáregyházára száműzték. Egy urasági ház kertészlakját kapta meg, ám onnan is kiköltöztették, mert az épület a termelőszövetkezetnek kellett. Ezután egy elhagyott, egyszobás házat kapott a falu végén, a Jókai utca 4. szám alatt. Utolsó éveiben sokat olvasott, kézimunkázott, idővel szövőgépet is beszerzett, szőtteseit árulta. Délutáni magányában olykor magára csukta a szobája ajtaját, felvette valamelyik jelmezét, kisminkelt, majd részleteket adott elő régi szerepeiből. 

1954 tavaszán még felkérte a Déryné színház új direktora, játssza el Csiky Gergely: Nagymama című vígjátékának főszerepét. Lázasan készült a visszatérésre, de betegség (agyvérzés és érelmeszesedés) következtében 1955. május 25-én Budapesten az Irgalmas Kórházban elhunyt.  Halálhíréről pár soros hír jelent csak meg. A temetéséhez szükséges összeget közadakozásból gyűjtötték össze. Utolsó útjára kevesen, csak az igazán bátor rajongói kísérték el.

Ide jutott az egykori ünnepelt díva, a kiemelt sztárgázsival rendelkező primadonna, a 20. század első évtizedeinek mégiscsak egyik legragyogóbb színházi csillaga, aki élete utolsó éveit egy romos tanyán töltötte.