Több mint 1,9 milliárd forintból gazdálkodhat

2024.02.22. 14:30

Elfogadták Letenye 2024. évi költségvetési rendeletét

A kötelező önkormányzati feladatok ellátását és az önkormányzati intézmények biztonságos működtetését tekinti legfontosabb feladatának Letenye város képviselő-testülete, ezzel összhangban fogadták el az idei költségvetési rendeletet. A dél-zalai település 2024-ben több mint 1,9 milliárd forintból gazdálkodhat.

Gyuricza Ferenc

Ülésezik Letenye képviselő-testülete. A költségvetést 1,9 milliárd forintos főösszeggel fogadták el

Fotó: Gyuricza Ferenc

A büdzsé tervezésénél a központi költségvetés számadatai mellett az önkormányzat által fenntartott intézmények által benyújtott javaslatok voltak az irányadóak. Utóbbiak közül a közös önkormányzati hivatal mintegy 230 millió, a Hóvirág Óvoda 351 millió, a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár közel 85 millió, míg a Család- és Gyermekjóléti Központ valamivel több, mint 58 millió forintból gazdálkodhat. Ezen összegek minden intézmény számára lehetőséget biztosítanak fejlesztések megvalósítására vagy új eszközök vásárlására, ám az 500 ezer forintot meghaladó beruházási vagy felújítási feladatok csak a polgármester írásos hozzájárulása alapján rendelhetőek meg. A költségvetési rendelet meghatározza a 2024. évi létszámatokat is: a közös önkormányzati hivatal 21, az önkormányzat 25, az óvoda 34, míg a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár egyaránt hét-hét fővel dolgozhat. A közfoglalkoztatottak éves létszámát 20 főben hagyta jóvá a képviselő-testület.

Az intézmények biztonságos működtetéséhez az állami normatívákon túl szükségesek saját bevételek is. Ezek közül a helyi és települési adók a legjelentősebbek, ezen a jogcímen 281 millió forint bevételt tervezett az önkormányzat. Komoly érvágást jelent viszont a város számára, hogy a kiadási oldalon jelentkező úgynevezett szolidaritási hozzájárulás mértéke közel 50 százalékkal emelkedik, a tavalyi 30 millió forintos nagyságrenddel szemben idén mintegy 45 millió forintot kell a központi költségvetésbe befizetniük.

A költségvetés ezúttal is lehetőséget biztosít a lakosság részére lakásépítési, -vásárlási vagy -bővítési támogatás nyújtására, ehhez kétmillió forintos keretet különítettek el. A város ugyancsak lehetőséget biztosít a helyi civil szervezetek támogatására, erről külön határozatban dönt az önkormányzat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában