Idén is megszentelték a Balatont

2024.01.24. 14:30

Görögkatolikus áldás a vízre, a természetre és az emberekre

Idén is megszentelték a Balatont Keszthelyen görögkatolikus rítus szerint az ortodox vízkereszt ünnepén, amelyet a Julián-naptár szerint január 19-én tartanak a keleti keresztény egyházakban.

Péter B. Árpád

A jéghideg Balatonba dobott feszületért – követve az ősi hagyományokat – ezúttal hatan úsztak be

Fotó: Halász Gábor

Előbb a Fő téri Magyarok Nagyasszonya-templomban dr. Arsenios Kardamakis ausztriai metropolita, Magyarország és Közép-Európa exarchája isteni liturgiát mutatott be, majd a közösség, hagyományos módon zenével és énekszóval a Balaton-partra vonult, ahol az egyházi vezető megszentelte a tavat, Isten áldását kérve a természetre és az emberekre is. A szertartás – amelyen részt vettek a görögkatolikus egyház fenntartásában működő Család Általános Iskola diákjai és pedagógusai – ezúttal is sok érdeklődőt vonzott.

Dr. Arsenios Kardamakis felidézte, a vízkereszt a keleti egyházak egyik legfontosabb ünnepe, hiszen ilyenkor Jézus megkeresztelkedésére emlékeznek. Az őskeresztények már a második században megtartották e napot, amely a napkeleti bölcsek eljövetelére és a kánai menyegzőn történt csodára is utal.

Idén is dr. Arsenios Kardamakis áldotta meg a Balatont
Fotó: Halász Gábor

– Ilyenkor azt kérjük, Isten áldása szálljon a vizekre, s ezen keresztül a városra és környékére – fogalmazott a metropolita. – Mi így indítjuk az új évet, azt kívánva: legyen ez az isteni kegyelem, a megszentelődés és a lelki békesség esztendeje.

Ilyenkor a keleti keresztény egyházak hívei hagyományosan megmártóznak a tavakban, tengerekben – függetlenül attól, hogy azoknak milyen a hőmérsékletük. Nem volt ez másként Keszthelyen sem, ahol ezúttal hatan vállalkoztak arra, hogy a 1,5 fokos vízben beúsznak a Balatonba dobott feszületért, és a partra hozzák azt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában