A régi téli mindennapokról a Göcseji Falumúzeumban

Pálfi Gyuri, az apa kanászként tette a dolgát Molnárszegen. Az ősz végével visszaterelte a disznókat a legelőkről a családokhoz, és ezzel meg is szűnt a munkája egészen tavaszig. Egy faluban, a régi paraszti világban az élet azonban nem áll meg télen, mondta elöljáróban Balaton László. A Pálfi család, a történet szerint, Molnárszeg egyik boronaházában lakott. (Ez a jelenben a kálócfai széles csonkakontyos ház volt, a szerző, a Göcseji Múzeum munkatársa ide vezette elsőként a mesetúra résztvevőit.) Ide érkezett meg Pálfi Karcsi, a kanász fia, aki átlépett a hácskun, mert a kapu már be volt zárva, és amelynek mindkét oldalán egy kis pad szolgált lépcsőnek. Ennek régen udvarlópad funkciója is volt. Az udvarlót ugyanis már nem engedték be az esti órákban, de leülhetett a pad utca felőli oldalán, míg a lány a belső felén, a szülők pedig a szobaablakból figyelték őket.

A göcseji falvak jellegzetes házai az 1880-90-es években épültek, amelyekből még sok állt az 1940-50-es években. Ezek boronaházak, gerendaházak voltak, amelyek fából készültek, mivel itt, a Göcsejben szinte mindenhol erdő volt. Zala most is az ország egyik legerdősültebb területe, de régen, aki Zalaegerszegről elindult, annak egészen Kaposvárig erdőn át vezetett az útja.

Hatalmas összefüggő tölgyes erdők voltak, amelynek maradványa több száz éves famatuzsálemekkel megtalálható például az Alsóerdőn, a tv-torony körül. A régi emberek abból építkeztek, amit megtaláltak a környezetükben. Göcsejben a fa mellett agyagból is, a zsúptetőt pedig rozsszalmából készítették. Kémény nem volt, az ajtón engedték ki a füstöt. Göcsejben nem volt tisztaszoba, a családnak mindössze egy szobája volt. Az ágyban csak a gazda és a gazdaasszony aludhatott. A gyerekek, később az unokák a kemencén és körülötte. Többgenerációs, patriarchális családok voltak ezek, egy ilyen házban akár 20-25-en is éltek. A fiúgyermekek ugyanis nem költözhettek el otthonról a nősülés miatt, hiszen szükség volt az erejükre, így a feleségek költöztek be. Balaton László elmesélte azt is, hogy az időseket nagy tisztelet övezte. A férfiak ehettek először, aztán az asszonyok, majd a gyerekek. Ezt hallván egy öt év körüli kislány meg is jegyezte: durva lehetett az élet régen.

Bejött a tél, az őszi munkák befejeződtek, a terményeket már betakarították. De akkor mit csináltak télen az emberek azonkívül, hogy az állatokat megetették, megitatták? A férfiak megjavították a szerszámokat a Pálfi családban is. A szövőszéken az asszonyok szőtték a kelméket, illetve libatollat fosztottak a dunyhákba, párnákba. A tollfosztás örömmunka volt, ami összehozta a falu népét valamelyik családnál. A férfiak nem vehettek részt benne, ők egy másik helyiségben kártyáztak és énekeltek. A disznóölés, illetve a kukoricamorzsolás, a kosárfonás, valamint itt Göcsejben a tökmagköpesztés is adott feladatot minden családnál télen, mondta el Balaton László.

A látogatók több épületet kerestek fel Molnárszegen, a képzeletbeli faluban, megismerve azok funkcióit, majd útjuk végül a fatemplomba vezetett, ahol meglepetés várta őket. Mátyás István orgonaművész, aki a falumúzeum közelmúltban felújított Klüger-orgonáján gyakorolt, ismertette a kézi fújtatással is működő hangszer történetét és adott egy rövid orgonakoncertet.