Helyi közélet

2023.12.18. 13:15

Szakköröket indítottak Szilvágyon

Két szakkört is indítottak a Nemzeti Művelődési Intézet idei felhívására Szilvágyon. A szilvágyiak első alkalommal csatlakoztak a lehetőséghez.

Korosa Titanilla

Balról Keresztes Lilien, Némethné Bécs Márta, Háriné Bécs Krisztina, Nagy Lajosné, Hochsorner Éva, Lakiné Tóth Erika és Péntek Katalin

Fotó: Korosa Titanilla

Ez év őszén 18 szakkört indított el országszerte a művelődési intézet a Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért 2023 felhívás keretében, Szilvágyon a baba-mama horgolást és a papírfonást választották. Utóbbi kreatív újrahasznosítási technika, fillérekből lehet akár ajándéktárgyakat, vagy kosarakat, tárolókat készíteni olyan formában, méretben, színben, amilyenre szükség van. 

Péntek Katalin polgármester elmondta, hogy első alkalommal úgymond a könnyebb szakköri tevékenységek mellett tették le a voksukat. Mindkét tevékenység 5-5 fővel indult el, van olyan, aki mindkettőnek tagja. A horgolók már a megtartották a 20 foglalkozás közel felét, készítettek a tematika szerint a videók segítségével mikulászsákot, babaterítőt, játékcicát. Mint mondta: a horgolás technikáját mindannyian ismerik, bár nem nagyon gyakorolták évtizedekig, nehéz volt újrakezdeni, de már ráállt a kezük. A papírhajtogatás kevésbé ismert technika, de van olyan szakkörös, aki gyakorlott papírhajtogató. Készítettek a résztvevők például alátétet, tárolót, bortartót. Tavasszal pedig kiállításon mutatják majd meg a közönségnek a szakköri munka eredményeit. A tervek szerint jövőre a vesszőfonással ismerkednek majd meg.

Fotó: Korosa Titanilla

 

Fotó: Korosa Titanilla

A foglalkozások a kézügyesség fejlesztése mellett a közösségi életet is színesítik, mindannyian jól érzik magukat és alkalmat ad a téli estéken a találkozásra. De nem állnak meg ennyiben Szilvágyon a heti programok, évek óta tartják a főzőszakkört, mely majd januárban indul el újra, illetve újraszerveződött a helyi dalkör is, a tagok ifj. Horváth Károly népzenész irányításával készülnek a fellépésekre, Magyar Viktor harmonikás közreműködésével. Legközelebb a karácsonyi misén lépnek majd fel.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában