Sokat köszönhet nagykanizsai nevelőedzőinek Siti Beáta

- Örökmozgó brigádot alkottunk a tesóimmal együtt, imádtunk játszótérre járni, ott minden eszközt meghódítottunk - mesélte Beáta. - Olyannyira, hogy kisgyerekként szerepeltem az óvodák közötti atlétikabajnokságon. Felkészülésként édesapámmal jártunk kislabdadobást gyakorolni, amikor édesanyám főzött vasárnaponként. Rendszeresen futóversenyt szerveztünk a tesóimmal a nagyszüleinkhez menet a Bolgár hadsereg (ma Platán sor) utcán. Apa kosárlabdázott, én végig ott voltam a teremben és olykor dobáltam. A mozgás sok örömet, élményt adott már akkor is.

Útja, mint a korosztályába tartozó nagy mozgásigényű gyerekeknek, a kanizsai Péterfy-iskola sporttagozatos osztályába vezetett. Igyekeztek a fiatalokat mindenféle sportággal megismertetni, atlétika, mezei futóverseny, háromtusa, úszás és kosárlabdaedzések követték egymást. Beáta 4. osztályos korában tornaversenyen is indult, úgy érzi, a komplex oktatás segítette.

- Amikor apa kosárlabdázott, az egyik csapattársa Uzsoki Laci bácsi volt, aki észrevette, hogy jó labdaérzékem van - mondta. - Az Olajbányásznál tartottak sportágválasztó eseményt, melyen szakemberek válogatták ki a fiatalokat. Negyedikesként a második félévben elkezdtem kézilabdaedzésekre járni. Az egész pályafutásom alapkövét a testnevelő tanárom, Rezsek Győző bácsi és az edzőm, Uzsoki Laci bácsi tette le, sokat köszönhetek nekik. A Péterfy-iskolában kétszer nyertünk országos diákolimpiát, s lettünk harmadikok.

Aztán kirepült az általános iskolából, majd a Mező-gimnáziumba vezetett az útja, ahol néhai Fekete Zoltánné Ica néni igyekezett foglalkozni velük. Viszont középiskolai szinten elmaradtak az eredmények, hiszen a csapat összetétele ezt már nem tette lehetővé. Közben az Olajbányászban olyan jól szerepelt, hogy korosztályos válogatott lett. Majd leérettségizett, de nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, pedig 5. osztályosként eldöntötte, számára ez az út.

Másképp alakult, nagykanizsai fiatalkorát követően Siti Beáta a Dunaferrben töltötte el pályafutása legsikeresebb éveit, tagja volt az 1999-ben Bajnokok Ligáját, az 1998-ban EHF-kupát, illetve az 1995-ben Kupagyőztesek Európa-kupáját nyerő dunaújvárosi csapatnak. Aztán 2002-ben a dán Ikast, 2005-ben pedig a fehérvári Cornexi Alcoa játékosaként nyert EHF-kupát. A Dunaferrel 1999-ben elhódította az Európai Szuperkupát is, így elmondhatja magáról, hogy hat nemzetközi kupaaranyérmet gyűjtött be három klub színeiben. A 2000-es Európa-bajnokságon aranyérmes lett a nemzeti csapattal, amelynek színeiben 135 alkalommal lépett pályára és 264 gólt szerzett. Visszavonulását 2006-ban jelentette be, miután egy meccsen keresztszalag-szakadást szenvedett.

- Akkor, amikor profi lettem 18 évesen, nem mindig volt könnyű - mondta. - A nehéz pillanatokban akkor is és most is, mindig számíthattam a szüleimre, édesapám szavaira gyakran gondolok, szerinte ez csak egy játék. Persze olykor komoly tétre játszunk, feszület és stresszfaktorok között. De arra sarkallt, hogy mindig jól éljem meg a helyzeteket, az adrenalin hajtson és lubickoljak a kihívásokban.

Ezután Siti Beátának az edzői pálya felé irányult a figyelme. Székesfehérváron él. Elvégezte a szakedzői képzést, aztán "A"-licences mesteredző lett. Balatonbogláron, a tízéves fennállását nemrégiben ünneplő Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) kötelékében dolgozik, az U17-es leány csapatot edzi.

- A kanizsai időszak meghatározó élményeket adott a pályafutásomhoz - tette hozzá. - Azt is óriási elismerésként és megtiszteltetésként éltem meg, hogy 6. osztályosként már felnőttekkel edzettem. Mérkőzésen is a csapattal játszottam, és az egyik meccsen épp a Vasassal találkoztunk. A kapuban pedig Hang Györgyi magyar válogatott kapus állt. Az akkori ikonra felnéztünk, tiszteltük, úgy gondoltam, bevehetetlen a hálója. Viszont az egyik lövésemet nem tudta hárítani, gólt lőttem neki. A meccs végén odalépett hozzám és elismerte a teljesítményemet. Máig jó érzés visszagondolni erre az élményre.

Siti Beáta a stafétát Marczin-Hohl Adrienn egykori kézilabdázónak adta át.