Népszerű a káposztafesztivál

2023.12.29. 18:30

Káposztás ételek és forralt bor minden mennyiségben Gutorföldén

A mintegy ezer lélekszámú községben pénteken a két ünnep között hagyományos káposztafesztiválra gyűltek össze a helyiek, környékbeliek és távolabbról érkező érdeklődők, ismerősök Gutorföldén.

Korosa Titanilla

A bogrács helyett fazékban készült paradicsomos káposzta a Göcsej Motorosai csapatánál, balról Novotnik Mihály a szervező egyesület elnöke, Sohár Csilla, Kovács Krisztián és Káli Attila

Fotó: Korosa Titanilla

Az Együtt Gutorföldéért Hagyományőrző és Kulturális Egyesület évzáró rendezvénye olyannyira népszerű és beépült már a köztudatba, hogy sokan érdeklődtek már karácsony után, hogy mikor tartják meg idén - tudtuk meg Káli Attilától, aki ötletgazdája és az egyesület tagjaként főszervezője a rendezvénynek. A fesztiválon ez alkalommal közel 20 csapat vett részt helyből és a környékről, a Tüzérek nevű csapat baráti társaságában pedig egykori katonák érkeztek a megye számos pontjáról. A résztvevők a toros, paradicsomos káposzta mellett készítették ugyanezt a változatot csülökkel, illetve kóstolhattak a jelenlévők zalai babos káposztát kolbászchipssel, de rotyogott csülkös tejszínes káposzta, illetve székelygulyás is a bográcsokban. Az étel mellől az ital sem hiányzott, hiszen elmaradhatatlan velejárója a fesztiválnak a forralt bor, így a csapatok erre is felkészültek. Nyakas István polgármester saját receptjét is megosztotta velünk, a jó forralt bor szerinte vörösborból készül némi cukorral, naranccsal, citrommal, szegfűszeggel, fahéjjal és csillagánizzsal. 

 

Fotó: Korosa Titanilla

A kísérőprogramokat is bővítették a szervezők, fellépett - hagyományosan - a helyi TMK Rock Band, illetve a szintén helyi Handa Banda, valamint a Gutorföldi Nóta- és Dalkör, akik slágerekkel és bordalokkal is készültek. 

Fotó: Korosa Titanilla

A fesztiválon az étkeket nem zsűrizték, az egyesület minden csapatot megajándékozott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában