A jövő agrárszakembereit várják

2023.12.09. 19:30

A fiatalok nyílt napon ismerkedhettek a keszthelyi Georgikon kínálatával

Nyílt napot tartottak a MATE keszthelyi Georgikon campusán, ahol az érdeklődő fiatalok nemcsak a képzési kínálattal ismerkedhettek meg, hanem szemügyre vehették a Pethe Ferenc Kollégiumot, illetve az intézmény gazdálkodási és tudományos helyszíneit is.

Péter B. Árpád

A nyílt napon az érdeklődők lovas kocsival is felfedező körútra indulhattak

Fotó: Péter B. Árpád

A résztvevők bepillantást nyerhettek a különféle szakok kínálatába: a folyosón felállított standoknál tanárok, oktatók és hallgatók válaszoltak kérdéseikre, dr. Szabó Péter főigazgató-helyettes pedig a Georgikon által nyújtott lehetőségeket mutatta be előadásában, s szólt a színes hallgatói életről és a campuson elérhető szolgáltatásokról is. Ezután körúton ismerkedhettek az érdeklődők például a szőlészeti-borászati kísérleti teleppel, a pincészettel, a lovasoktatási és lótenyésztési központtal, illetve a kertészettel.

Dr. Szabó Péter lapunk kérdésére azt mondta: az osztatlan agrármérnök képzés mellett a klasszikus mezőgazdasági alapszakok is elindulnak jövőre, mint ahogyan a turizmus-vendéglátást is meghirdetik, immár nappali tagozaton és felsőoktatási szakképzés keretében is.

A különféle szakokkal a felállított standoknál is ismerkedhettek a fiatalok
Fotó: Péter B. Árpád

A főigazgató-helyettes arról is beszélt, intézményük iránt elsősorban a Dunántúlról érdeklődnek leendő hallgatók, mellettük azonban vannak fővárosi, sőt, alföldi fiatalok is, akik a Georgikonon szeretnék folytatni tanulmányaikat. A campus – látva a jelentkezők egyre növekvő számát – egyre népszerűbb, aminek az oktatás színvonala mellett az is oka, hogy az intézményben folyamatosan fejlesztik a hallgatói élet lehetőségeit, szögezte le dr. Szabó Péter.

Most például a kollégium, illetve az oktatási és kutatási infrastruktúra újul meg több lépésben, emellett hangsúlyosak a sportéletet szolgáló beruházások is, tette hozzá a főigazgató-helyettes.

A Georgikonon ez volt az őszi-téli időszak második nyílt napja, legközelebb január 26-án 10 órától tartanak hasonló rendezvényt, s aznap 18 órától online lehetőséget is kínálnak a távolabb élő érdeklődőknek. A február 15-i jelentkezési határidő előtt még február 3-án is várják a fiatalokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában