2023.11.20. 11:34
Most a 7. és a 10. osztályos fiatalok vehetnek át korszerű eszközöket, Keszthelyen is
Megkezdődött a 7. és 10. évfolyamos diákoknak országosan összesen 140 ezer notebook kiosztása. Az állami, az egyházi és a magánfenntartású iskolák tanulóinak egyaránt biztosítja a kormány a korszerű eszközöket.
A Vajda-gimnáziumban Varga Sz. Gábor intézményvezető adja át a notebookokat az igénylőknek (Fotó: ZH)
Keszthelyen elsőként a Vajda-gimnázium fiataljai vehették át a hordozható számítógépeket. Ennek kapcsán Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kabinet 36 milliárd forintot költ erre a programra. Tavaly tavasszal már 55 ezer korszerű eszközt kaptak a pedagógusok, majd 65 ezret a 9. évfolyamon tanulók.
A politikus hozzátette, még két évben lesz hasonló notebook-osztás, ugyanis az a kormányzati cél, hogy az ötödiktől a 12. évfolyamig minden tanulónak, aki igényli azt, rendelkezésére bocsássanak egy-egy ilyen eszközt.
Ez országosan összesen 579 ezer notebookot jelent, a cél pedig az oktatási rendszer digitalizációja mellett az, hogy azok a fiatalok is megszerezhessék a szükséges tudást, akik egyébként nem rendelkeznek számítógéppel.

Nagy Bálint hozzátette, 1462 település 2572 iskolája érintett ebben a programban, s mindez jelentősen hozzájárul az oktatási rendszer digitalizációjához. Mindennek része az is, hogy az elmúlt években 3957 wifi-hálózatot alakítottak ki az intézményekben, és 1925 esetben történt sávszélesség-bővítés. Továbbá 7 milliárd forintot fordítottak okostantermek kiépítésére, s 180 iskolába érkeztek és érkeznek digitális vizuális eszközök.
A program jövő tavasszal az 5., 6. és 9. évfolyamos diákok körében folytatódik.