Szó esett a sláger-bűncselekményekről, s a résztvevők a szívmasszázst ki is próbálhatták

2023.11.14. 12:30

Mit tehet a polgárőr? – továbbképzés Söjtörön

Továbbképzést rendezett szombaton a Söjtöri Polgárőr Egyesület a helyi tűzoltók szertárában. A programra Bakról, Pusztaszentlászlóról és a Gellénházi Polgárőr Kis Régió további településeiről, de még a somogyi Iharosberényből is érkeztek vendégek.

Varga Andor

A hallgatóság egy része a továbbképzésen

Fotó: Török Iván

Akik Könyves Gábor polgármester megnyitója után elsőként Kovács László hadnagyot, a Gellénházi Rendőrőrs parancsnokát hallhatták. Az előadás jó alkalom volt az ismerkedésre is, hiszen a vendég a közelmúltban került jelenlegi beosztásába. Elmondta: a körzetben 27 településen 13 ezer ember él, s az őrs hat körzeti megbízott rendőre az ő biztonságukért dolgozik. Ebben sokat segítenek az aktív polgárőr csoportok, melyekre a jövőben is támaszkodni akarnak.

Tóth László alezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője elsősorban korunk sláger-bűncselekményeiről, az internetes csalásokról beszélt. Kiemelte: szeretnék, ha a polgárőrök a felvilágosító munkában aktív támaszok lennének, személyes kapcsolataik révén, meggyőzéssel segítenének megvédeni a településeiken élőket a bűnözők ármánykodásaitól - illetve saját hiszékenységüktől. A veszély óriási, s a legfontosabb az lenne, hogy a szinte naponta megújuló támadások ellen mindenki a józan paraszti eszét használná. Az alezredes kiemelte még: ahogy nehezedik az élet, számítani lehet a korábban gyakori, „kisebb” vagyon elleni bűncselekmények (betörések, lopások, besurranások) újbóli megjelenésére is.

Lezsán Krisztián, a Söjtöri Mentőállomás vezetője előadásában meg is dolgoztatta a jelenlévőket. Beszélt a feladatokról, melyek egy polgárőrre közlekedési baleset helyszínén várnak, s ebben a sorban például a szívmasszázsról is, amivel egy súlyos sérült vérkeringése a mentők érkezéséig fenntartható. Illetve próbababát is vitt magával, melyen vállalkozó kedvűek ki is próbálhatták a teendőket.

A napot záró ebéd és a baráti eszmecsere előtt Donáczy Dezső, a zalai polgárőr szövetség elnökségi tagja és a zalaegerszegi járás koordinátora kapott még szót, aki a forgalom-irányítási és jelzőőri feladatokat taglalta többek közt.

A házigazda egyesület elnöke, Török Iván úgy értékelt: a visszajelzések alapján az előadók és a hallgatóság tagjai is kellemes és hasznos órákat töltöttek el Söjtörön, ahol a jövőben is terveznek hasonló összejöveteleket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában