Erre az évre beadták a kulcsot…

2023.11.26. 14:00

Izgalmas szezonzáró túravitorlás viadal a Keszthelyi-öbölben

Idén is a Kulcs Kupával zárta a szezont a Keszthelyi Túravitorlás Club (KTC), amelynek 45. születésnapját is megünnepelték szombaton a tagok s családtagjaik.

Péter B. Árpád

Ezúttal 26 hajó s a fedélzetükön mintegy 80 vitorlázó vett részt a megmérettetésen

Fotó: Péter B. Árpád

A nyugat-balatoni körre hűvös, szeles időben indultak az egységek, eközben a klubház kertjében s odabent készült az ünnepi halászlé, amelyet tepertős pogácsával kínáltak s a házi rétes, a célba érkezők testét és lelkét pedig tea, de leginkább forralt bor melegítette át.

Gárdos Péter, a KTC elnöke elmondta, a szezonzáró viadalt immár öt éve rendezik, amely kezdetben egyfajta „inverz verseny” volt, vagyis egyedül az utolsó kapott díjat: egy kulcsot, amellyel jelképesen lezárták az esztendőt. Aztán egyre többen érdeklődtek a nyugati-medence évzáró megmérettetése iránt, így ma már a klasszikus hajóosztályok mindegyikében hirdetnek végeredményt, s jutalmazzák a legjobbakat. A kulcs persze megmaradt.

Ezúttal 26 hajó s a fedélzetükön mintegy 80 vitorlázó vett részt a kupán, amellyel azt is megünnepelték, hogy 45 éve, 1978-ban alapították a Keszthelyi Túravitorlás Clubot. Az eltelt négy és fél évtized történéseit a klubházban berendezett emlékkiállítással idézték fel, amelynek a mottója akár az is lehetett volna Gárdos Péter szerint: „a békanyáltól napjainkig”.

Sokan figyelték a partról a KTC szezonzáró versenyét
Fotó: Péter B. Árpád

– Ez a kikötő hajdan az itt lévő ládagyár tűz-vízcsatornája volt, s ebből a békanyállal benőtt területből alakult ki a mai vitorlás kikötő – elevenítette fel az elnök. – Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy kevés hozzánk hasonló egyesület működik, amely a kezdetektől magának építette a kikötőjét, s hozta létre a ma látható infrastruktúrát.

A klubvezető elmondta azt is, a programok sorát nem zárják le idénre, hiszen december 6-án megérkezik a KTC Mikulása a klubházba. A program már reggel 9-kor elkezdődik közös főzéssel, zenével, majd 17 órakor betoppan az ősz szakállú, aki minden résztvevő gyermeknek

ajándékot hoz. Emellett idén is megtartják a klub adventi jótékonysági akcióját, amelyhez december 18-ig bárki csatlakozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában