Két évtizedes hagyomány a zalaegerszegi Ady-iskolában

2023.11.16. 19:30

Hatvan nevezés érkezett a regionális művészeti megmérettetésre - fotógalériával és videóval

A hagyományokhoz híven 6-7-8. osztályos diákoknak szervezett „Portré” címmel regionális festő- és rajzversenyt a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola Gimnázium és AMI csütörtökön délután. A helyszíni megmérettetésre ezúttal Zala, Veszprém, Vas és Sopron vármegyéből mintegy hatvan diák érkezett.

Mozsár Eszter

Tánczos György a versenyzők között.

Fotó: Pezzetta Umberto

Tánczos György művésztanár, mesterpedagógus portálunk érdeklődésére elmondta, a kétfordulós verseny első felében rajzolt vagy festett önarcképet kértek a tanulóktól, amit csütörtökön minden nevező elhozott magával. A zalaegerszegi intézményben a második fordulóban a gyerekek számára másfél óra állt rendelkezésre, a három korcsoport külön feladatokat kapott.

- A hatodik és hetedik évfolyamosoktól karakteres hírességek portrémásolatait kértük. A munka során ceruzát és akvarellt használhattak a fiatalok. A nyolcadikosok modell után dolgoztak, s készítették el portréjukat ugyancsak grafikai eszközökkel vagy festékkel. A verseny alatt a gyerekeket kísérő szaktanároknak konzultációs fórumot szerveztünk – mondta a mesterpedagógus.

A művek értékelésére a helyi szakmai tanárokon kívül vendégintézmények kollégáit kérték fel. A korcsoportok győzteseinek Katona György vállalkozó és a Zalaco által felajánlott művészeti csomagokat nyújtották át. A versenyen készül alkotások az intézmény archívumába kerülnek, a művekből jövőre, a soron következő verseny előtt nyílik majd tárlat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában