A sikertelenség az ÉVE bélyege

2023.11.30. 13:30

Cseresnyés Péter szerint a szakképzési centrumról példát vehetne a várost irányító frakció

Kemény kritikát fogalmazott meg a minap Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a várost vezető Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciójával szemben. Mint arra a fideszes politikus rámutatott: a Fodor Csaba és Horváth Jácint által vezetett ÉVE olyannyira dilettáns, hogy több pályázati forrást is majdnem elvesztett miattuk a város, a víztorony felújítására elkülönített 142 millió forintot pedig felhasználni sem tudták, így az összeget vissza kell fizetni a kormányzatnak.

Pásztor András

Cseresnyés Péter: A várost irányító ÉVE-frakció eredményessége roppant gyenge

Forrás: ZH-Archívum

- A kanizsaiak már hozzászokhattak ahhoz, hogy az ÉVE mindig másra mutogat, ha probléma adódik, holott az igazság az, hogy a Battyány Lajos Gimnázium energetikai felújítása, illetve az ipari parkban épült csarnok is az utolsó utáni pillanatban készült el, a pályázati források felhasználását egyáltalán nem tudja koordinálni a közgyűlésben egy fős többséggel rendelkező ÉVE - fogalmazott Cseresnyés Péter, aki hozzátette: az pedig egyenesen vérlázító, hogy a 2.5 évvel ezelőtt kapott 588 milliós kormányzati támogatásból 142 millió forintot vissza kell fizetni a kormányzatnak, mert az ÉVE-frakció képtelen volt időben meghozni a szükséges döntéseket, s így a beruházásra kiírt közbeszerzés is eredménytelen lett. - Persze vannak más, pozitív példák is, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum, Bene Csaba kancellár vezetésével az utolsó forintig felhasználta azt a közel 280 millió forintos pályázati támogatást, melynek eredményeként új tanműhelyet alakítottak ki és számos gépet és eszközt sikerült beszerezni. Pedig ezt a pályázatot is ugyanabban a gazdasági környezetben kellett megvalósítani, mint a fent említetteket, ugyanazokkal a nehézségekkel - építőanyagárak emelkedése, Covid-járvány - kellett szembenézni, de a szakképzési centrumnak valahogy mégis sikerült.

Cseresnyés Péter tovább is ment. Mint mondta: az ÉVE feladata csupán annyi volt, hogy 2.5 év alatt elköltse azt a pénzt, amit a kormány Nagykanizsának szánt, de még ebbe is beletört a bicskájuk. Ráadásul minden egyes alkalommal úgy nyilvánulnak meg, mintha kegyet gyakorolnának a kanizsaiak felé a beruházásokkal.

- Tudni kell, hogy ezeket a fejlesztési forrásokat nem az ÉVE teremtette elő, hanem a kormányzat adta azért, hogy a Covid helyzetben is fejlesztéseket tudjon megvalósítani a város - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, aki szerint mostanra bebizonyosodott, hogy Fodor Csaba és társai csak és kizárólag a nagyotmondásban és a felelősség áthárításában profik, eredményességük azonban roppant gyenge.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában