Ez történt

2023.10.11. 17:00

Térségi híreink röviden

Zaol.hu

Dr. Kovács László tartott előadást Neumann Jánosról

Magyarok Nagyasszonya-búcsú a keszthelyi Fő téri templomban

A névadó Magyarok Nagyasszonyának ünnepén búcsúi szentmisét mutattak be vasárnap a keszthelyi Fő téri templomban, amelyen ősbemutatóként felcsendült C. Tóth Zoltán Missa de Patrona Hungariae című miséje is. Tál Zoltán plébános emlékeztetett: Vaszary Kolos keszthelyi születésű bíboros-prímás, esztergomi érsek 1896. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén szentelte fel e templomot, s rá egy hónapra, XIII. Leo pápa rendeletére, a magyarok először megülhették Magyarok Nagyasszonyának ünnepét. Szentbeszédében Illyés Dávid – akit idén a Szűzanya születésnapján szentelt diakónussá dr. Udvardy György veszprémi érsek, s első állomáshelyét a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában jelölte ki – azt mondta: „Szűz Mária ünnepe tanúsítja Isten üdvösségre vezető szándékát”. A diakónus kiemelte, történelmet alakítani nemcsak nagy tettekkel lehet, hanem hitből, bizalmas és mély istenkapcsolatból fakadó mindennapos vállalásokkal is. „S azok, akik nagy fájdalmat élnek át életük során, talán ők tudnak leginkább adni hálát Istennek”. Az ünnep előestéjén Régi idők dallamai címmel adott hangversenyt Brazsil Márta, Kekkné Horváth Adél, Bánhidai Tamás és C. Tóth Zoltán, majd vasárnap felcsendült az orgonista-karnagy új, Missa de Patrona Hungariae című miséje a Salve Regina Kórus, valamint Magi Bernadett, Kekkné Horváth Adél és Pusztainé Puskás Zsuzsanna közreműködésével.

 

Mozgás és kultúra egy hétig Nagykanizsán

A Batthyány-gimnáziumban hétfőn a Mozdulj senior Kanizsa! elnevezésű sportnap nyitotta az önkormányzat szervezésében az Idősekért Nagykanizsán ünnepi hét programjait. Az eseményen az idősek különféle vidám, minden izmot átmozgató sorversenyeken és kosárra dobásban is bizonyíthatták tudásukat. A nyugdíjas szervezetekből alakult csapatokat Balogh László polgármester is köszöntötte, aki szerint fontos minden nap odafigyelni az idősekre és törődni velük, hiszen tulajdonképpen az ő vállukon áll a társadalom. Ez az öt nap valóban róluk és nekik szól - folytatta. Igyekeztek olyan programfolyamot összeállítani, melyben a mozgásnak és a kultúra közvetítésnek nagy szerep jut. Ahogy a város első embere fogalmazott, hisznek abban, hogy fizikailag és lelkileg feltöltődve sokat tehetnek az egészséges életmódért. Kanizsán különösen összetartó közösségben még értékesebben telik az idő, amire szintén büszkék lehetnek. A sorversenyt a Rendőr és Határőr I.-es csapata nyerte, megelőzve a Napraforgó klub és a Bajcsai Nyugdíjasklub együtteseit. A hét zárásaként október 13-án, pénteken 16 órától ismét a Medgyaszay Házba várják az időseket, ahol az Eraklin Táncklub Egyesület Táncos teadélután című programján vehetnek részt.

 

Neumann Jánosról szóló vándorkiállítás nyílt a Zrínyi-gimnáziumban

Százhúsz évvel ezelőtt született Neumann János matematikus, akit a számítógép atyjaként is szoktak nevezni, hiszen munkássága alapozta meg a modern számítógépek működését.

Az évfordulóra emlékezve a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által útjára indított vándorkiállítást hétfőn nyitották meg a Zrínyi Miklós Gimnázium tornatermében. Ebből az alkalomból dr. Kovács László nyugalmazott professzor, több Neumann- könyv szerzője, a kanizsai Batthyány-gimnázium volt fizikatanára, igazgatóhelyettese tartott előadást. Az előadó bevezetőjében kitért a legújabb két magyar Nobel-díjasra, Karikó Katalinra és Krausz Ferencre is. Ezt követően méltatta, a Neumann-életút fontosabb állomásait és a tudományokban elért elévülhetetlen eredményeit bemutatva, hiszen kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté. Kiss Zsolt, a Zrínyi-gimnázium intézményvezető-helyettese, matematika–fizika–számítástechnika szakos tanára és a kiállítás szervezője arról is szólt, hogy a Neumann-év tiszteletére létrehozott vándorkiállítás ezen a héten péntekig tekinthető meg az intézmény Borbás-galériájában, a más iskolákból érkező csoportoktól előzetes bejelentkezést kérnek. A tárlat anyaga az egerszegi Zrínyi-gimnáziumból keszthelyi Balaton Színházba kerül, ahol október 16-tól november 6-ig várja majd a látogatókat.

A tavaszi hagymásokat ültetik a héten Zalaegerszegen

Jövő tavaszra pompázatos virágkavalkád várja majd Zalaegerszegen a belvárosban és a nagyobb zöldterületek mellett sétálókat, ugyanis a napokban ültetik ki a hagymás virágokat a Városgazdálkodási Kft. munkatársai, valamint az egynyári növényeket cserélik kétnyárira. Kisvirágú árvácskákból mintegy harmincezer tövet helyeznek el, amiben télen is gyönyörködhetnek a járókelők. A tavaszias – néha szinte nyárias – időjárás kedvez a kertészkedésnek, ám a csapadék hiánya miatt az elszáradt falevelek gyűjtését későbbi időpontban tervezik, felelte Kovács Mihály főkertész. Minden évben másképp tervezik meg az ágyások arculatát. A tulipánok, nárciszok, tavaszi hagymások néhány hónapig rejtőznek csak a földben, s meglepetés lesz majd a végeredmény, mondta a szakember. Már csak a Dísz tér és a Csány-szobor előtti terület virágosítása van hátra. Annyira enyhez az ősz, hogy még mindig füvet nyírnak városszerte, a fák lombja pedig még nem hullik, csak a száraz leveleket hatja a szél a plusz tíz fokban. A városgazdálkodás dolgozói már bekészítették a lombfújókat, zsákokat, lombfelszedő gépeket. A héten a Platán soron takarítják a járdákat. Igazi színes leveleket nem látunk, egyelőre a kislevelű hársakról válik le az elszáradt levél, mondta Kovács Mihály. A belváros virágosítása után a virágládákat, s egy-két peremkerületi részt fejezik be, tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában