Elkészült a Nagykanizsán forgatott mozifilm

2023.10.30. 07:00

Novembertől látható Lendvai Kristóf új filmje

November elején először Zalaegerszegen, majd Nagykanizsán és Budapesten lesz látható nyilvános vetítéseken Lendvai Kristóf új, Holnap nem jön fel a nap című kisjátékfilmje. Az itthon és külföldön is sokszorosan díjnyertes egyetemista rendező filmjének stábjába jól ismert színművészek és fiatal filmes szakemberek kerültek.

Benedek Bálint

Fotó: Szakony Attila

Mint arról portálunk is beszámolt, nagykanizsai helyszíneken forgatta Kristóf az általa írt és rendezett új kisjátékfilmet, amelynek főszereplője Márió, aki miután meglép a javítóintézetből, a remélt szabadságáért tragikus árat fizet. A több mint harminc fős stáb által készített filmet az alkotók jelenlétében november 3-án, pénteken 16 órakor mutatják be a zalaegerszegi Cinema Cityben, majd november 5-én, 16 órakor szintén közönségtalálkozóval egybekötve vetítik Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban. A film november 20-án 17 órakor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz látható, de további vetítésekre is vannak már tervek.

A 2018-ban készült Majdnem eltoltam és a 2019-es Félúton esetében is fontos volt, de ezúttal talán még súlyosabb társadalmi kérdést boncolgat a Holnap nem jön fel a nap. Márió, egy húszéves visszaeső bűnelkövető javítóintézetbe kerül, de rövid időn belül kereket old. Újra kell definiálnia magában a szabadság, a bűnösség és a bűntelenség fogalmát. A rácsokon belül (és azon túl) a könyvekben talál magára, a szökése után ebben segítségére lesz egy férfi, akihez a hasonló érdeklődése és a szintén mostoha élete miatt csapódik a fiú. Az áhított szabadság helyett azonban tragédia felé sodorják a körülmények.

A jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) tanuló Lendvai Kristóf új filmjének főszereplője a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgató Tóth Artúr, akit a szombathelyi, a celldömölki, de a budapesti színházlátogatók is ismerhetnek színpadi szerepei alapján, például A Pál utcai fiúk Richtereként. Nem először dolgozik együtt Kristóffal a Hevesi Sándor Színház két színművésze, Czegő Teréz és Bellus Attila, akikhez ezúttal Mihály Péter is csatlakozott a zalaegerszegi teátrumból, de a filmben látható még Veress György, az SZFE színészhallgatója.

A film operatőre a Metropolitan Egyetemen mesterszakos Pusztai Lőrinc, jelmeztervezője ezúttal is Szőke Julianna, a Hevesi Sándor Színház munkatársa, a zeneszerző pedig GINGER? művésznéven ismert. A film alkotói között az SZFE hallgatói, illetve nagykanizsai közreműködők mellett olyan fiatal filmes szakemberek is vannak, akik számos hazai filmben és Magyarországon készülő nemzetközi produkciókban dolgoztak már.

Kristóf korábbi kisjátékfilmjei önkormányzatok és vállalkozások segítségének köszönhetően készülhettek el, a mostani forgatáshoz azonban Szakacsits Szabolcs személyében olyan támogatóra talált, aki nélkül nem lehetett volna professzionális technikai és személyi hátteret teremteni a film elkészítéséhez. A kép-, hang- és fénytechnikát pedig olyan cégek adták, amelyek többségében a Magyarországon készülő amerikai és európai filmek, sorozatok műszaki hátterét is biztosítják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában