Ködképző gép a permetezéshez

2023.10.15. 09:00

LEADER pályázatot nyert a bocföldei MA-LA Díszkert Kft.

Közel 25 millió forint értékű sikeres LEADER-pályázat révén dolgozhat a jövőben homlokrakodós új traktorral és ködképző géppel a MA-LA Díszkert Kft., ahol a program zárását szombaton tartották meg.

Arany Horváth Zsuzsa

Fotó: Pezzetta Umberto

László Henrietta, a cég ügyvezetője a szombati projektzárás során lapunknak elmondta, a 70 százalékban finanszírozott pályázati lehetőség nagy segítség számukra, hiszen így emberi erő nélkül, a permetszerek közeli belégzése nélkül tudják megoldani a náluk nevelt palánták növényvédelmét, mert a gép porítja a vegyszereket. A pályázati időszak zárásán jelen volt a község polgármestere Bakos Sándor, Csatár polgármestere Péntek Gabriella, a pályázatot biztosító LEADER-csoport, a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület vezetője,  dr. Csikós Andrea Dóra, a gépeket biztosító novai Agrosat Kft. képviseletében Turi Lajos és Turiné Gergál Mária.
Vigh László országgyűlési képviselő beszédében elismeréssel szólt a díszkerti növényforgalmazásban részt vevő vállalkozás sikeres pályázatáról és a hazai kisvállalkozások fontosságáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában