Jeles évfordulók

2023.10.20. 07:30

Ezen a napon történt

Pásztor András

Két éve halt meg Csíkszentmihályi Mihály pszichológus

Forrás: ZH

2 évvel ezelőtt meghalt Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, a "flow" gondolat kitalálója

Széchenyi-díjas pszichológus, Magyar Érdemrend nagykereszt tulajdonosa, pedagógus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. Tőle származik a "flow" (azaz "áramlat") gondolata, amely a boldogság egy lehetséges útját kínálja fel.

148 évvel ezelőtt miniszterelnökké nevezték ki Tisza Kálmánt

Tizenöt évi sikeres kormányzása alatt ő kezelte a belügyi tárcát is. Tanulmányait a neves pedagógus, Szőnyi Pál irányításával végezte a szülői háznál, Geszten. Az 1848-as forradalom után fogalmazó volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Debrecenbe ment a kormánnyal együtt, majd a szabadságharc leverése után külföldre távozott, és tapasztalatokat szerzett a politikai és gazdasági intézményekről, főként a berlini egyetemen. 1851-ben a nagyszalontai református egyházmegye segédgondnoka lett, 1861-ben a debreceni I. választókerületben országgyűlési képviselővé, a képviselőházban pedig első alelnökké választották. 1861. májusában, gróf Teleki László öngyilkossága után a Határozati Párt elnöki székébe került. 1865-ben ismét Debrecen I. választókerületét képviselte, és a balközép vezére lett. Eleinte a Deák-párt lojális ellenzékeként elhatárolódott a szélsőjobboldali 48-as Függetlenségi Párttól, amely a Deák-pártból alakult. 1868-ban adta közre a közös ügyeket bíráló "bihari pontok"-at, majd 1875-ben ezek "szegreakasztásá"-val megindította azt a folyamatot, amelynek eredményeként a balközép és a Deák-párt Tisza Kálmán vezetésével Szabadelvű Párt néven egyesült. 1875. márciusában a Wenckheim Béla vezette kormány belügyminisztere lett, ezt a tisztséget 1887. februárjáig töltötte be. 1875.10.20-án Ferenc József nevezte ki miniszterelnökké Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula közbenjárásával, rövidebb ideig a pénzügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri tárcát is ő kezelte. A Tisza-korszak - a magyar történelem leghosszabb miniszterelnöksége (1875-1890) - a dualizmus korának viszonylag békés időszaka volt, amelyre az iparosodás számottevő előrehaladása, valamint a kormányzati politikában a mérsékelt liberalizmus volt jellemző. Következetes magyarosítási politikát folytatott, megreformálta a rendőrséget és jelentős érdemeket szerzett az oktatásügyben. Kormányzata idején zajlott Magyarország modern gazdasági fejlődésének első nagy fellendülési szakasza. 1889-ben Tisza Kálmán helyzete megrendült, mivel a "véderő-vitában" engedményekre kényszerült és elvesztette Ferenc József bizalmát. Lemondásával, személyében búcsúzott egy feltörekvő korszak. Mikszáth Kálmán - a parlament kritikus szemlélője - "Az én kortársaim" című karcolatgyűjteményében nagy tisztelettel írt róla. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató, 1888-ban tiszteleti tagjává választotta. 1880-ban megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet.

Forrás: ZH

74 évvel ezelőtt jelent meg először a Nők Lapja

A Nők Lapja elsősorban nőknek szóló hetilap, melynek első száma 1949. október 20-án jelent meg. A nőket hagyományosan érdeklő témákat dolgozza fel. Első megjelenésekor a Nők Lapja nőképe gyökeresen eltért a második világháború előtti magyar női- és családi lapokétól. A képes hetilap célkitűzéseit bemutató vezércikk a munkás, paraszt, illetve értelmiségi nőket szólította meg, s ezúttal a szerkesztők nyíltan megfogalmazták célkitűzését:„Meghitt baráti közelségbe akar hozni Téged ahhoz az országhoz, ahhoz a néphez, amely a békéért harcoló emberiség élén jár: a nagy Szovjetunióhoz, hogy ismerd meg embereit, tájait, művészetét. A Nők Lapja riporterei a klasszikus újságírás szabályai szerint ott voltak a helyszínen, amikor Sztálinváros épült és amikor a 'téeszesítés' (mezőgazdasági termelőszövetkezetbe való kényszerítés) elől szöktek meg a falu férfijai. A lap mégis leginkább a nőkhöz szólt, tehát azt is megírták, hogy „ezen a télen a puha, bővülő vonalú télikabátokat vásároljuk” – külföldi modellekkel is illusztrálták a cikkeket.[forrás?] Nyíltan szóltak az olvasói levelekben arról, hogy a nőknek is szüksége van a három műszak mellett szabadon eltölthető szabadidőre. A lap olyan művészeket felvonultatott, akiket a rendszer máshol nem engedett volna megjelenni, lázadó természetük miatt. Ilyen volt például Galsai Pongrác és Korniss Péter fotóművész.

Forrás: ZH

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában