Idősek hónapja

2023.10.24. 18:30

A szellemi erőpróbák szépkorú szerelmesei adtak randevút egymásnak

Az élethosszig tartó aktivitás képességét segítenek megőrizni ezek a programok.

Arany Gábor

Keresztrejtvényfejtésben is vetélkedtek

Fotó: A szerző

 A szellemi erőpróbák szépkorú szerelmesei adtak randevút egymásnak kedden délután Zalaegerszegen, a Keresztury művelődési központban.

Az idősek hónapja e heti nyitórendezvényeként a rejtvényfejtőket, a kártyajátékosokat, valamint a sakk kedvelőit várták. A program koordinátora, Vidovicsné Bene Erzsébet, az Életet az éveknek országos nyugdíjas szövetség zalai szervezetének elnökhelyettese érdeklődésünkre arról beszélt, hogy az idősek hónapja hagyományosan népszerű rendezvényére féltucat csapat jelentkezett rejtvényt fejteni. Az elnökhelyettes köszöntőjében felidézte, ez a fejtörő 1925-ben jelent meg először hazánkban, népszerűsége azóta töretlen. Rejtvényesek mellett szép számmal érkeztek a kártyák kedvelői, akik elsősorban ultiban mérték össze képességeiket, míg egy asztalnál előkerült a römi. A fekete-fehér mezőkön pedig ez alkalommal egyetlen pár vívott csatákat. 

Gál Károly és Metál Imre sakkban mérkőzött meg
Fotó: A szerző


A szervezők elképzeléseit igazolták az idősek hónapja rendezvényei, mert mind nagy érdeklődés mellett zajlott. Ezt Gecse Péter alpolgármester, a városi idősügyi tanács alelnöke fogalmazta meg köszöntőjében. Mint mondta, az élethosszig tartó aktivitás képességét segítenek megőrizni ezek a programok.

Három asztalnál folyt az ulti
Fotó: A szerző


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában