A nap képe

2023.09.29. 20:30

Telihold Zalaegerszeg felett

Föld körüli keringése során a Hold megvilágítottsága állandóan változik a Nap–Föld–Hold rendszer pozícióinak változása miatt. A köznyelv szerint a Hold megtelik, majd elfogy.

Zaol.hu

Telihold Zalaegerszeg felett

Fotó: Fehér Márk

A Hold a Nap után a legismertebb égitestünk. Saját fénye nincs, így a Nap fénye verődik vissza, ezért látjuk fényesnek. Ahogy kering a Föld körül, bolygónk különböző mértékben takarja el előle a Napot. A Holdnak négy fázisa van. Újhold, amikor a Hold szinte nem is látható, annyira vékony részét világítja meg a Nap. Aztán egy hét elteltével következik az első negyed, ekkor holdunknak csak a felét látjuk. Ezt követi a telihold, ekkorra a Hold egészét megvilágítja a Nap, majd a harmadik negyed, amikor szintén csak a felét látjuk a Holdnak, és végül kezdődik minden elölről, az újholddal.
Szeptember 29-én, pénteken a Hold éppen a telihold fázisában van (és elég közel is a Földhöz), amit érdemes szabad szemmel, távcsővel vagy (ahogy kollégánk is tett) fényképezőgéppel szemügyre venni. Aki esetleg lemaradna róla, ne aggódjon, hiszen a Hold teljes ciklusa átlagosan 29 nap 12 óra 44 perc alatt megy végbe, a következő telihold tehát október 28-án várható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában