Tíz hónapig tartott a felújítás, ősszel folytatódik a projekt második üteme

2023.09.25. 11:30

Már két irányban közlekednek Zalaegerszegen, a Kosztolányi utcában

Hétfőn reggel hivatalos ünnepség keretében átadták Zalaegerszegen a forgalomnak az 1,8 milliárd TOP-os (449 millió forint) és állami forrásból (1,3 milliárd forint) megújult, a Balatoni út és a Béke liget között kétirányúvá vált Kosztolányi utcát. A beruházás második üteme hamarosan folytatódik.

Mozsár Eszter

Egy ritka pillanat, négy évtized után újra jönnek szembe autók a Kovács Károly tér irányából.

Fotó: Pezzetta Umberto

A történelmi előzményekről Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy 1925 és 1935 között épült a villasor az egykor Erzsébet királyné nevét viselő úton, majd 1976-tól a kétirányú Kosztolányi utcában csupán egy irányban lehetett közlekedni. 1998-ban már 16 ezer volt, míg jelenleg 36 ezer gépjármű van Zalaegerszegen, a napi átmenő forgalom pedig eléri az 50 ezret. Az önkormányzat 2000-ben már tervbe vette a kétirányúsítást, a megvalósulásra mostanáig kellett várni. Jelenleg annyi infrastrukturális beruházás zajlik egyszerre a városban, amennyi az elmúlt 30 évben soha, jelezte Balaicz Zoltán.

- A Kossuth utca terhelésének csökkentése és a kerékpárosbarát közlekedés kialakítása volt a cél, ám fontos hangsúlyozni, hogy nem lesz sétálóutca a belvárosban – mondta a polgármester.

A rendezvényen Vigh László országgyűlési képviselő ugyancsak a megnövekedett járműforgalom miatt kialakult közlekedési helyzetről, annak megoldásáról beszélt. A politikus kiemelte, az egerszegi fejlesztések azt szolgálják, hogy minél könnyebben megközelíthetőek legyenek az oktatási és egészségügyi intézmények, a munkahelyek. Jelenleg 15 milliárd forint áll rendelkezése a beruházásokhoz, s az állam a jövőben is támogatni kívánja a zalai vármegyeszékhelyt.

Egyelőre csak a Béke ligetig lehet két irányban haladni a Kosztolányi utcán, a Hunyadi utca felé lezárták a sávot.

Dr. Sifter Rózsa főispán kiemelte, Zalaegerszeg és Zala Vármegye sikereinek egyik kulcsa a beruházóbarát szemlélet.

- A Zala Vármegyei Kormányhivatal kilenc szervezeti egysége volt érintett a beruházásban, kiemelt szerep hárult a földhivatali, a közlekedési, a műszaki engedélyezési, valamint az építésügyi, örökségvédelmi, mérésügyi főosztály munkatársaira – mondta dr. Sifter Rózsa, majd hozzátette: az út minden kultúrában szimbolikus jelentéssel bír, a mostani a zalai emberek összefogását jelképezi.

 

A mintegy 300 napig tartó kivitelezési munkálatokat a Hydrocomp Kft. és az Inter-Tefu Kft. konzorciuma végezte. Dormán László, a Hydrocomp Mélyépítő Kft. ügyvezető igazgatója az ünnepélyes átadón felidézte: volt olyan időszak, amikor 10 szakma 100 dolgozója munkálkodott egyszerre, a munkálatok alatt három alkalommal volt részleges vagy teljes útlezárás.

A szakemberek vasárnap esti forgalomba helyezési bejárása a Balatoni útnál

A projekt keretében új megállóhely létesült a Mozi köz és a Centrum Áruház környezetében, illetve a Petőfi-iskola előtt. Az autóbuszok egyelőre nem vehetik igénybe az új megállóhelyeket. A Kosztolányi utcai beruházás második ütemének megvalósítását és a menetrend módosítását követően, várhatóan 2024 őszétől már megállóhelyként használhatják a helyi-járatú autóbuszok.

A hétfői ünnepélyes átadón balról jobbra: Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Gecse Péter alpolgármester, Böjte Sándor önkormányzati képviselő, Vigh László, dr. Sifter Rózsa, Balaicz Zoltán, Fuisz Ádám, az Inter-Tefu Kft. ügyvezetője  és Dormán László. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában