„Az élőket hívom, a holtakat siratom…”

2023.09.13. 18:26

Feleszentelték az eszteregnyei lélekharangot

A helyi templom védőszentje, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária szent nevenapján, kedden este áldotta meg Eszteregnye új lélekharangját Heiter Róbert Gottfried szepetneki plébános. A 38 kilogramm tömegű bronz harangot az önkormányzat készíttette a plébánia közbenjárásával.

Gyuricza Ferenc

Az új lélekharangot Heiter Róbert Gottfried áldotta meg

Fotó: Gyuricza Ferenc

A szentmisén Gottfried atya többek közt felidézte, hogy az első harangot Krisztus után 394-ban Nolai Szent Paulinus püspök alkotta meg. Találmánya gyorsan elterjedt a keresztény világban, így 200 évvel később már arról szólt az írás, hogy minden templomnak van harangja. A plébános szólt a harangok egyéb szerepéről is, mint mondotta: az emberek számára harangszó jelezte többek közt a munkaidő kezdetét, a déli szünetet, és a délutáni munkavégzés idejének végét is.  

– Amikor harangot szentelünk, idézzük fel az ősi latin mondást: „vivos voco, mortuos plango, fulgura frango”, vagyis az élőket hívom, a holtakat siratom, a villámokat megtöröm – folytatta az atya. – A harangnak ez a feladata. Nemcsak a veszélyre, a bajra és az ellenségre figyelmeztet bennünket, de a kötelességeink teljesítésére is hív. Az imádságra, a szentmisék időpontjaira, de még a távol levők számára is megkondul az átváltoztatás pillanatában, amikor megnyílik az ég, amikor megismétlődik Krisztus keresztáldozata.  

Heiter Róbert Gottfried beszédében kitért arra is, hogy bár vannak modern eszközök, ám az egyház törvénykönyve megtiltja, hogy a harangot bármivel is helyettesítsék. Az egyházi szertartás gyertyás körmenettel zárult, ahol minden résztvevő saját elhunyt hozzátartozója emlékére megkondíthatta a templom közepén, egy kis emelvényen felállított harangot. A község polgármestere, Kele Lajos Attila a szentmisét követően a jelenlévőknek elmondta: az Őrbottyánban, Gombos Ferenc műhelyében öntött 38 kilogramm tömegű harang szentelése a ravatalozón végzett felújítási munkálatokhoz kötődik. Az ugyanis ott kerül elhelyezésre, azaz a település lélekharangjának funkcióját látja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában