Mise- és búcsúrend

2023.08.30. 09:30

Táskaszentelés a tanévnyitó szentmisén, Búcsúszentlászlón

Ezen a héten a fiatalok kerülnek fókuszba a búcsúszentlászlói Szent László-templomban, derül ki a plébánia friss Facebook-bejegyzéséből.

Varga Lívia

Búcsúszentlászlón rövid időn belül kétszer is találkozhatnak dr. Udvardy György veszprémi érsekkel a hívek

Fotó: Péter B. Árpád

Augusztus 31-én, csütörtökön a 18 órakor kezdődő szentmise után a Lisszaboni Világtalálkozón részt vett fiatalok rövid beszámolóját hallgathatják meg a hívek. Másnap, szeptember 1-jén, pénteken, az első tanítási napon 8 órakor kezdődik a helyi katolikus iskola tanévnyitó szentmiséje, melynek keretében Tódor Szabolcs plébános megszenteli a tanulók iskolatáskáját.

Szeptember 7-én, csütörtökön 17 órakor indul a Keszthely-Zalaszentgrót Esperesi Kerület papjai és hívei számára szervezett közös szentségimádás, amit 18 órától szentmise követ, mindkettő dr. Udvardy György veszprémi érsek vezetésével.

S folytatódik a búcsú szentmisék sora is a kegyhelyen, szeptember 10-én, vasárnap, a Kisboldogasszony búcsún a 9 órás misét Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetes, a 11 órásat dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök celebrálja, közreműködik a Zala Brass fúvósegyüttes. Szeptember 24-én, a Fogolykiváltó Boldogasszony búcsún 9 órakor Péceli Bence Imre kármelita szerzetes, 11-től pedig dr. Udvardy György veszprémi érsek misézik, közreműködik a Magyar Honvédség Légierő Zenekara. Jó idő esetén a búcsúi szentmiséket a kegytemplom kertjében, a szabadtéri oltárnál mutatják be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában