Közgyűlés: több mint 400 milliót osztottak el fejlesztésekre, beruházásokra

2023.08.31. 13:00

Kiderült, miről egyeztet Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter képviselő

A szerdai közgyűlésen módosították a város költségvetését, mely alapján több mint 400 millió forintot osztottak el a képviselők különféle fejlesztésekre, beruházásokra, illetve az önkormányzati cégek finanszírozására. Emellett az is kiderült, hogy péntekenként miről egyeztet egymással Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.

Pásztor András

A Hevesi és Rózsa utca kereszteződésében 87 millió forintból épülhet körforgalom

Forrás: ZH-Archívum

A nyári szünet utáni első közgyűlését tartotta szerdán a kanizsai képviselő-testület. A városatyák minden bizonnyal kipihenték magukat, hiszen a politikai adok-kapok fordulatszáma nemhogy csökkent, éppen ellenkezőleg, mindenki tövig nyomta a pedált.
No, de térjünk rá a konkrétumokra. A legfontosabb napirend a költségvetés módosítása volt, melynek kapcsán Balogh László polgármester javaslatot tett a Sberbankkal szembeni 172 millió forintos késedelmi kamat felosztására. Erről azonban nem döntött a közgyűlés, mivel az Éljen VárosuNK! Egyesület! (ÉVE) módosító indítványt terjesztetett elő.
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese jelezte, hogy a 172 millió forinton túl – számításaik szerint – egyéb projektekből is marad felhasználható forrás, így közel 411 millió forint felosztásáról kellett dönteni. AZ ÉVE javaslata szerint a Hevesi és Rózsa utcai körforgalom megépítésére 87 millió forintot, a Teleki és a Kórház utcai tömbbelső parkoló építésére 65 millió forintot, az Alkotmány utcai orvosi rendelő felújítására 10 millió forintot, a parkoló építésére 20 millió forintot, az Erkel, Halvax és Belus utca útburkolatainak felújítására 30 millió forintot, a Csengery, a Kaposvári, a Városkapu és a Kazanlak körúton gyalogátkelőhely kialakítására 48 millió forintot különítettek el, míg a Városfejlesztő Kft. büdzséjét 7,5 millió forinttal növelték, a Kanizsa Aréna üzemeltetéséhez pedig további 25 millió forintot terveztek be.
Balogh László polgármester jelezte: a különféle projektekből remélt megtakarítás egyelőre nem biztos, ezért a módosítások tekintetében tartózkodni fog. Így tett a teljes Fidesz-frakció is, ugyanakkor a rendeleti javaslatot egyhangúlag támogatta a testület.
A közgyűlésen több vitás napirendi pont is szerepelt, ám a hab a tortán Balogh László polgármester Cseresnyés Péterrel folytatott egyeztetéseiről szóló beszámoló volt. Mint emlékezetes: korábban az ÉVE-frakció arra kötelezte a polgármestert, hogy készítsen írásos beszámolót arról, milyen ügyekben egyeztet a városvezető Cseresnyés Péter országgyűlési képviselővel. Balogh László polgármester már akkor jelezte, hogy nem ért egyet a rá rótt kötelezettséggel, s hogy egyéni módon értelmezi majd a feladatot. Nos, a beszámoló nem nélkülözte a szarkazmust, hiszen, mint olvasható: legutóbb az időjárásról, a nyár végén beköszöntött kánikuláról váltott szót egymással a polgármester és az országgyűlési képviselő. És arról is, hogy az ÉVE-frakció sorozatos hibás döntései miatt mennyi pluszfeladat hárul a polgármesterre és az országgyűlési képviselőre, hogy kijavítsák azokat.
A beszámoló általános felháborodást keltett az ÉVE képviselőiben, amire Balogh László úgy reagált: egy dedós számonkérést nyugodt szívvel kifigurázhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában