Helyi közélet

2023.08.06. 14:06

Hétfő hajnalra várják a tetőzést a Murán

Nemcsak megemelkedett a Mura vize az elmúlt napok intenzív esőzései nyomán, de a folyó több helyen ki is lépett a medréből. A vasárnapi előrejelzés szerint az árhullám tetőzése hétfő hajnalra várható.

Gyuricza Ferenc

Bognár Szilárd Gyula (balról) és Csalódi Bence is részt vett az árvízvédelmi munkában Muraszemenyén

Fotó: Gyuricza Ferenc

Muraszemenyén két helyen is szükség volt árvízvédelmi munkálatokra. Ady utcában homokzsákokkal magasították a védőgátat, a cserneci településrészen viszont már több lakóépületet is körbekerített a Mura árja. Stropka Józsefné polgármester vasárnap délelőtt előbbi helyszínen elmondta: a falubeliek mellett a Mura mentőcsoport tagjai, a letenyei önkéntes tűzoltók, továbbá a vízügyi igazgatóság szakemberei küzdenek a vízzel. Még a megelőzésre összpontosítanak, homokzsákokkal védik azokat a pontokat, ahova az ár betörhet, de előfordulhat, hogy kitelepítésekre is szükség lesz.

A kiöntött Mura Muraszemenye cserneci falurészén teljesen elöntötte a Zrínyi utca alsó szakaszát
Fotó: Gyuricza Ferenc

- A falunak ezen a pontján körülbelül tízen laknak – mondta a Zrínyi utca Murához legközelebb eső részén a mentési munkálatokban részt vevő Faragó Tibor. – Az imént csónakkal mertünk tyúkokért, amiket a víz beszorított az ólba. Az eddigi legnagyobb árvízzel 2014-ben kellett itt szembenéznünk, elképzelhető, hogy most még annál is nagyobb lesz.  

Farkas Szilárd letenyei polgármester némileg bizakodóbb, az előrejelzések alapján 500 centiméter körüli tetőzést vár hétfő hajnalra. Mint mondta, ez 30-40 centiméterrel lehet kevesebb a 2014-es árhullámnál.

Homokzsákokkal magasítják a Mura gátját Muraszemenyén, az Ady utcában
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Jelenleg 441 centiméteren állunk, ami már a harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelését jelenti – mondta ugyancsak vasárnap délelőtt. – Árvízveszély egyelőre nincs a városunkban, de a vízállást folyamatosan követjük, s ha kell, meghozzuk a szükséges intézkedéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában