Az ünnepen Vajda József néhai tanító hagyatékát vették át gyermekei

2023.08.28. 20:00

Harminc éve van ismét temploma Csáfordnak

Harminc éve szentelte fel Szendi József veszprémi érsek a csáfordi templomot. Ebből az alkalomból ünnepi szentmisét mutattak be, majd átadták Vajda József néhai kántortanító, népzenekutató gyermekeinek az egykori iskolaépület padlásáról előkerült tárgyakat, dokumentumokat.

Péter B. Árpád

Az ünnepi szentmisét Szeghy Csaba zalaszentgróti plébános és Adorján Szabolcs mutatta be a harmincesztendős templomban

Fotó: Péter B. Áprád

A Szeghy Csaba zalaszentgróti plébános által bemutatott szentmisén Adorján Szabolcs harmadéves papnövendék szentbeszédében arra emlékeztette a híveket: Jézus Péternek és a többi tanítványnak a sziklaszilárd hitére tudta felépíteni még ma is virágzó egyházát.

– Ők megvallották hitüket, s tegyünk mi is így – buzdította a jelenlévőket Adorján Szabolcs. – Teljesítsük azon küldetésünket, amit vállaltunk a keresztség jegyében: hirdessük az örömhírt, azt, hogy van Krisztusunk, Megváltónk, s sziklánk, amelyre tudunk építkezni.

A szentmise után átadták azokat a dokumentumokat, tárgyi emlékeket, amelyeket tavaly találtak meg az egykori iskolaépületből három évtizede kialakított templom padlásán. Ezek a tárgyak az 1943 szeptemberétől éveken át Csáfordon tanító Vajda József hagyatékát képezik.

A csáfordi templom megtelt hívekkel az ünnepi alkalomra

Balogh Gábor önkormányzati képviselő, tanácsnok emlékeztett: harminc éve is nagy ünnep volt itt, hiszen 450 esztendő után ismét temploma lett a városrésznek. Elmondta, tavaly kutatták át a padlást a lomtalanítás apropóján, s nem csupán személyes emlékek kerültek elő, hanem korabeli füzetek, naplók, oktatási dokumentumok, továbbá számos hajdani újságot és kiadványt is találtak. Utóbbiakból később kiállítást terveznek.

Az ünnepségen Miskolczi Erzsébet felelevenítette a hajdani iskolához fűződő emlékeit, felidézve sok-sok hajdani diáktárs és tanár alakját, s azt a szellemiséget, amely az ő generációját útnak indította. Balogh Márta pedig az elmúlt harminc esztendő néhány megható momentumát sorolta, mindazon lelki és szellemi kincseket, amelyeket a városrész közösséget formáló temploma adott az itt felnövekvő fiataloknak s persze az idősebbeknek is.

Balogh Gábor: A megtalált tárgyakból később kiállítást tervezünk

Császár József korábbi polgármester arról is beszélt, 1935-ben Csáfordon 1520-an laktak, ma pedig alig négyszáz lelket számlál a közösség. Viszont 1993 óta van temploma, amelynek építésénél nagyon sok helybéli segédkezett Bizderi János főesperesnek.

– Politikai felhang nélkül mondhatom: rosszfelé megyünk, felelőtlen, bolond világban élünk – szögezte le a hajdani városvezető. – Ezen ünnepi alkalommal azt kívánom a csáfordiaknak, éljenek békében, erőben, egészségben, hitben, s ne feledjék: Istent és a Földanyát nem lehet legyőzni.

Az iskolatörténeti hagyaték átadásán (b-j) Vajda László, Vajda Etelka, Balogh Gábor és Vajda István

Vajda József most megtalált hagyatékát három gyermeke, István, László és Etelka meghatottan vette át a csáfordi templomban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában