Elismerés

2023.08.08. 19:00

Aranyrózsa díjat kapott Zalakaros polgármestere

A fürdőváros polgármestere, Novák Ferenc nemrég a lengyelországi testvérvárosukban, Olesnóban járt, ahol a kapcsolatépítéséért a legmagasabb városi kitüntetést, a város aranyrózsáját vehette át.

Benedek Bálint

Az elismerés átadása után Olesnóban, balról: Sylwester Lewicki, Novák Ferenc és Henryk Kucharczyk, a városi tanács elnöke

Forrás: ZH

A közelmúltban Zalakaros önkormányzata a város napján fogadta Sylwester Lewicki polgármestert. Ezúttal pedig Novák Ferenc négyfős küldöttséggel képviselte a fürdővárost a lengyel település 815 éves születésnapján, ahol továbbra is kiemelt figyelmet fordítottak a testvérvárosi együttműködésre.

Zalakaros első embere az ottani ünnepségen is szólt a közönséghez és méltatta különleges kapcsolatukat. Elmondta: másfél évtizede írta alá Zalakaros és Olesno polgármestere a településeik partnerségi kapcsolatát megalapozó dokumentumot, amelyet nemrég Zalakaroson megerősítettek. Értékekkel és élményekkel teli 15 év áll mögöttünk.

- Allegorikusan úgy is szokták megjeleníteni a lengyel és a magyar nép kapcsolatát, mint két örök életű tölgyfát - folytatta. - A fák ugyan külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futottak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele. Ennek szellemében mi is ültettük el tölgyfákat Zalakarosban.  A lengyel és magyar nép történelmi barátsága 2015-ben Magyar Örökség díjat kapott, ezzel bekerült a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába. Mindez jól jelzi, hogy a lengyel és a magyar nép kapcsolata történelmi és rendkívüli.

Hozzátette: a lengyel nép az, amely egyértelműen pozitív attitűddel és barátsággal viseltetik a magyarok iránt. Ez hatalmas kincs, fantasztikus érték, amelyet nagyon meg kell becsülni.

- A 15 év intenzív és tartalmas volt, és ami a legfontosabb: biztos alapot nyújt a jövőhöz - folytatta Novák Ferenc. - Sem a járvány, sem a szomszédságunkban zajló háború, sem a politikai viták nem rengették meg a karosiak és az olesnóiak barátságát. Az említett negatívumok ugyan szűkítették lehetőségeinket, de megvan bennünk az akarat, a szándék, hogy tegyünk ezért az értékes kapcsolatért.

Az ünnepség keretében Novák Ferenc megkapta a legszebb és legértékesebb városi kitüntetést, az aranyrózsa díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában