2023.08.20. 20:00
A falumúzeum napján egy különlegességet is avattak
1968. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye, a Göcseji Falumúzeum. A jeles napot ezúttal is változatos programokkal, köztük egy ritkaság átadásával ünnepelték.
A képen a felújított orgona előtt (b-j) Vigh László, Mátyás István, Balaicz Zoltán, dr. Sifter Rózsa főispán és Havasi Bálint
Fotó: Szakál Eszter
A megnyitón Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a falumúzeumot az egyik legkülönlegesebb, sokak által kedvelt zalaegerszegi látványosságnak nevezte. Hangsúlyozta, a páratlan érték megóvása, gyarapítása a jelen és a jövő nemzedék feladata. Balaicz Zoltán polgármester szerint a skanzenben olyan hagyományőrző és értékteremtő munka folyik, melyre a vármegyében és Zalaegerszegen élők egyaránt büszkék lehetnek. A városvezető felidézte, hogy az elődök egykor hogyan mentették meg a régi épületeket, berendezési tárgyakat, s utalt arra, hogy a létesítmény fejlesztésére vannak még terveik. Hozzátette, a skanzen születésnapjához mindig igyekeztek egy átadást vagy ünnepséget kapcsolni, ahogy most a Klügel-orgona avatásával teszik.
A hangszerről Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója szólt, aki elmondta, az orgona felújítása szép példája a helyi közösség összefogásának. Felidézte, az intézmény munkatársainak látókörébe még 2018-ban került egy restaurálásra váró barokk hangszer. A műtárgyat szerették volna felújítani, újra megszólaltatni, ezért Mátyás István orgonaművésszel vették fel a kapcsolatot. Szponzorok, pályázati lehetőségek után kutattak, megkeresték a fenntartót, illetve jótékonysági koncerteket szerveztek, hogy a hangszerek királynője ismét régi fényében tündökölhessen.
Öt év után ezen a napon Mátyás István több koncertet adott, így újra hallhatta a közönség az orgona hangját. A művész kérdésünkre elmondta, a hangszer 1796-ban a kissomlyói evangélikus gyülekezet számára készült, tőlük később Vöcköndre került. Mátyás István szerint a Klügel-orgona korhű állapota miatt ritkaságnak számít, rövid alsó oktávja miatt leginkább a dél-német barokk darabokat lehet rajta eljátszani. S nemcsak páratlan zenei élményben lehetett részük a falumúzeum látogatóinak, akiket többféle kulturális programmal, köztük kiállításokkal, műsorokkal is vártak. Ezek mellett volt még kirakodóvásár, népi játszótér, népmese és körtánc, így a rendezvény a kicsik és a felnőttek számára egyaránt tartalmas időtöltést kínált.