Ismét tízezrek látogatnak a helyszínre

2023.07.28. 12:00

Reneszánszát éli a Művészetek Völgye

Bálizs Zsuzsanna

Fotó: Bálizs Zsuzsa

32. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét; amely három településen, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön, 40 programhelyszínen, több mint kétezerkétszáz programmal csábítja a fesztiválozókat július végén. A tíznapos összművészeti fesztiválra félidőig több mint hetvenezren látogattak el. A fesztivál első hétvégéjén nagyon jó volt az idő, nem véletlenül tehették ki többször is a megtelt táblát a szervezők: teltházas volt Zorán nagyzenekaros, kétórás koncertje a csillagos ég alatt a Cirque du Tókert színpadán, de a Színház Színpad, a dörögdi katolikus templom rendhagyó színházi színpada - ahol többek között a Nem Komplett Shakespeare Művek, azaz Gáspár András, Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr előadásában kétszer is teltházzal volt megtekinthető a két évtizede népszerű S.Ö.R. – de tele volt a Momentán udvar legtöbb előadása is. A legnagyobb könnyűzenei helyszín, a Panoráma udvar is megtelt a Bohemian Betyars, az Elefánt és a 30Y koncertjein; egy tűt sem lehetett leejteni a Besh O Drom buliján sem. Népszerűek az irodalmi programok is: a Kaláka versudvarban például Lackfi János, Szabó T. Anna és Gryllus Vilmos zenés versimpróján volt foglalt minden talpalatnyi hely, de Csákányi Eszter Mókusudvari fellépése is igazán emlékezetesre sikerült: a színésznő elérzékenyülve fogadta a percekig tartó tapsvihart. A meghitt kis udvar ráadásul tele volt fiatalokkal, ami az egész fesztiválra jellemző – a Völgy ismét reneszánszát éli. Ez megfigyelhető volt a Poket versudvarban is, ahol minden délután egy népszerű fellépő mutatja be Csoóri Sándor egyik megzenésített versét – a nyitónapon máris teltházzal indult a program, amikor Jancsó Gábor, a Blahalouisiana basszusgitárosa által alkotott „Fénykép, nagy háttérrel” című dalt mutatták be, csellós és hárfás kísérettel, Schoblocher Barbara és Szabó Anna Rózsi előadásában. 

Forrás: Bálizs Zsuzsa

A következő napokban is jobbnál jobb programok kötik le majd a nagyérdeműt. A Panoráma Színpadon fellép majd a két éve még egy kis taliándörögdi udvarban őrült bulit rendező Carson Coma, az ötödik lemezére készülő Blahalouisiana, és az idén tízéves, meglepetéssel is készülő Bagossy Brothers Company. Az utolsó este pedig igazán különleges lesz: idén újra koncertezik az immár újra Kiss Tibivel felálló Quimby, akik 2019 óta először lépnek fel Kapolcson. Frontemberük, Kiss Tibor az Aranyakkord nevű formációval hétfőn este már nagysikerű koncertet adott a Petőfi udvarban, ahol óriási szeretettel fogadta a közönség a láthatóan kisimult zenészt. 

A néhány esős napot követően csütörtöktől ismét a napsütésé lesz a főszerep a Völgyben, kiváló időt jósolnak a fesztivál utolsó napjaira, mindenképp érdemes útba ejteni a három települést. 

Forrás: Bálizs Zsuzsa

A Cirque de Tókertben tekinthető meg az Állami Operaház műsora és Dés László különleges előadása, de Kiss V. Balázs illuzionista produkciója is izgalmasnak ígérkezik. A dörögdi új helyszínen, a Lőtéren játszik a holland Slagwerk den Haag, akik a fesztiválon összegyűjtött szemét segítségével zenélnek majd. 

A legkisebbekre is gondoltak a szervezők, új helyszínként megnyílt a Családi Kultúrtér, de számos családi lehetőség mellett a VEB 2023 program részeként a Szörnyek és sellők című mesedarab is várja a családokat. A Művészetek Zöldje helyszínen középpontban a fenntarthatóság áll, a szervezők pedig ennek jegyében kérnek mindenkit, hogy minél inkább az ingyenesen közlekedő Csigabuszt preferálja a három település között, idén újdonságként pedig már nem csupán Tapolcára, de Veszprémbe is el lehet vele jutni, akár éjszaka is. A programokat a www.muveszetekvolgye.hu oldalon, illetve a fesztivál applikációjában lehet böngészni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában