Helyi termékek széles választéka

2023.07.15. 11:00

Pékműhely és kisbolt is nyílt Valkonyán

A meglévő pékműhely mellé egy kisboltot és közösségi teret is épített Nádasi Tamás és Domborai Anett abból a közel 36.5 millió forintból, amit a Magyar Falu Program pályázatán nyertek. A turisztikai célokat is szolgáló létesítményt pénteken avatták.

Pásztor András

A valkonyai kisbolt két tulajdonosa, Domborai Anett és Nádasi Tamás beszélget Cseresnyés Péterrel (balról)

Fotó: Gergely Szilárd

Mint azt Domborai Anett elmondta: az elnyert támogatásból először felújították a pékműhelyt, ahol saját készítésű kenyeret, süteményeket és egyéb pékárút is sütnek, sőt az szakma iránt érdeklődőknek még tanfolyamokat is tartanak..

– A kisboltot azért nyitottuk, hogy el tudjuk látni jó minőségű élelmiszerrel a helyieket, illetve, hogy saját és a környékbeli gazdák termékeit is forgalmazni tudjuk – árulta el Anett, aki hozzátette: egy fedett közösségi teret is létrehoztak abban bízva, hogy a turisták is egyre nagyobb számban felfedezik a települést, amely a Kéktúra útvonalon található.

A pénteki avatáson részt vett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki emlékeztetett: a Magyar Falu Program keretéből közel 50 milliárd forintot különített el a kormány a falusi kisboltok felújítására, illetve újranyitására, hogy a vidéken élők helyben tudjanak vásárolni.

– A falusi kisboltokban lévő termékek egy része olyan helyi és környékbeli gazdáktól származik, akiket mi magunk is ismerünk - fogalmazott a képviselő, aki hozzátette: a valkonyai kisboltban is ilyen szörpöket, lekvárokat, mézeket talált, nem beszélve a helyi pékműhely által készített ínyencségekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában