Csalár Bence volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége

Néhány hete Csalár Bence divatújságíró volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége, akivel Pánczél Petra zalaegerszegi újságíró beszélgetett. A közgazdászként végzett szakíró 2020-ban megjelent A Színfalak mögött című könyve után A fenntartható divat című kötettel jelentkezett, mely arra ösztönöz, hogy tudatosabban vásároljunk, mellőzzük a gyors divat (fast fashion) termékeit, melyek a nagy márkák kollekcióit másolják, gyakori váltásokkal. 

Csalár Bence már gyerekkorában divatlapokat bújt, ruhatára követte a trendeket, az összes jelentős magazinban publikált, maga is volt vezető tervező. „Tisztán emlékszem, amikor az első gondolatokat virtuális papírra vetettem és meghatároztam az oldal hitvallását, filozófiáját. Eszerint a divat művészet, a vászon pedig saját magunk vagyunk és mi döntjük el, hogy mennyire szeretnénk őrültek lenni” - írta még 2012-ben. Az egyik corvinusos egyetemi dolgozatát a Szex és New York című tévésorozat divatra gyakorolt társadalmi hatásáról írta. 
Nagy utat tett meg innen, amikor egyre figyelmesebb lett az alábbi adatokra: az ENSZ 2019-es jelentése alapján 2000 és 2014 között megduplázódott a globális ruhatermelés. Az ipar a teljes káros kibocsátás 8 százalékáért és a vízhasználat 20 százalékáért felelős, egyetlen farmernadrág elkészítéséhez 7500 liter vízre van szükség. Elgondolkodott a carbonlábnyom növekedésén, a bangladesi varrónők kizsákmányolásán, a túlfogyasztásra ösztönző reklámhadjáratokon,  a pszichés gondokat enyhítő élmény- vagy impulzusvásárláson, mint puszta szabadidős tevékenységen, a gardróbkáoszon. Nekünk is azt ajánlotta, ha selymet veszünk, legyünk tisztában a selyemhernyók kínhalálával, no meg azzal is, hogy a mára kiszáradt Aral-tó vize a gyapotmezők öntözésére ment el. 
A fenntartható divat, mint kiderült, tele van meglepetésekkel. Például azzal, hogy a körforgásban előbb-utóbb visszatérnek a 20-30 éves trendek, így a mai huszonévesek menők lehetnek a nagymama blúzában, táskájával. Ha megleltük a saját stílusunkat,  bátran ragaszkodhatunk a monotonitáshoz, ahogy mondjuk Lagerfelden látjuk. A hercegnők is egyre gyakrabban jelennek meg ugyanabban a szettben, ez is tudatos hatás. Az lenne jó, mondta Csalár Bence, ha nem gondolnánk cikinek a turkálókat, second handeket, s azt sem, ha a ruhatárunkat időnként szelektálnánk, a felesleget pedig nem a szemétbe dobnánk, s a cipőinket – élettartam-növelő céllal – mindennap kipucolnánk. 
Minderre nemcsak azért lenne jó odafigyelni idehaza is, mert elvileg az EU határozata nyomán 2025-től már muszáj szelektíven gyűjteni a textilt, a ruhát, hanem azért is, mert egy statisztika szerint annyi ruha van a földön, hogy ha 50 évig nem gyártanak egy darabot sem, akkor is jut mindenkinek, még az emberiség dinamikusan növekvő létszáma mellett is. (Idézte az afrikaiak idevágó mondását: „halott fehér ember ruháját hordom”.) 
Csalár Bence nem hisz a kampányokban, szerinte az alulról induló, egyénileg belátott felelősségvállalás révén javulhat a helyzet, amihez persze hozzájárul a hollywoodi filmek törekvése: egyre több szereplőt öltöztetnek retró darabokba. Az etikus gyártási körülményeket egyre több ruha címkéje jelzi.