Sajtótájékoztató

2023.05.04. 18:00

Vezetői posztokról a Tiéd a Város frakció

Az önkormányzati intézmények vezetői posztjainak betöltési módját tette szóvá Keresztes Csaba a legutóbbi zalaegerszegi közgyűlés döntéseit taglaló csütörtöki sajtótájékoztatón.

Arany Gábor

A Tiéd a Város frakcióvezetője emlékeztetett rá, az alsóerdei élménypark élére pályázat nélkül neveztek ki ügyvezetőt. A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága vezetői posztjára pedig pályázatot írtak ki, de Balaicz Zoltán polgármester megnevezte, kit szeretne a főigazgatói székben látni és ki legyen a Göcseji Múzeum igazgatója.

Keresztes Csaba az önkormányzat felügyelete alá tartozó szervezetek elmúlt évi ellenőrzési jelentéseiből két megállapítást emelt ki. E szerint a Hevesi-színházban Besenczi Árpád igazgató eltért az SZMSZ-től, mely szerint egy évadban maximum három darabban vállalhat szerepet, ezek közül egyben rendez is. Ennél azonban többször láthatta őt a közönség a színpadon. A Városgazdálkodási Kft.-vel kapcsolatban a jelentés azt állapította meg, hogy a kegyeleti ágazatban olyan szolgáltatást is felszámoltak, ami nem szerepelt a hivatalos árlistában. Erről a frakcióvezető úgy fogalmazott, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket érhetett kár emiatt. Arról is szólt, hogy interpellált a közvilágítás túl késői fel-, illetve túl korai lekapcsolása miatt.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában