Az elmúlt években sok önkormányzat kapott új járművet

2023.04.03. 16:00

Szolgálatba állt a kistolmácsi falubusz

Már szolgálatba is állították a település új falubuszát, amelynek segítségével számos feladatot képes ellátni az önkormányzat.

Pásztor András

Birkás Zoltán polgármester az új jármű remek fogyasztását mutatja Cseresnyés Péter képviselőnek

Fotó: Szakony Attila

Birkás Zoltán polgármester elmondta: még tavaly nyújtottak be pályázatot a Magyar falu program keretében egy új falubusz beszerzésére, a korábbi jármű ugyanis kiöregedett, ráadásul a fogyasztása sem volt már ideális.

– A pályázatunk először tartaléklistára került, de később értesítést kaptunk a pozitív elbírálásról – említette a polgármester, aki elárulta: közel egy évet vártak az új kisbuszra. – Nagy hasznát vesszük a falubusznak, szinte minden feladatot – az idősek kórházi szállítását, a gyógyszerbeszerzést, az iskolások fuvarozását – ezzel a járművel oldunk meg.

Hétfőn délelőtt Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is megtekintette az új falubuszt. Mint mondta: szinte nincs olyan hét, hogy ne érkezne örömteli hír a választókörzetéből egy-egy sikeres pályázat kapcsán, ami azt is mutatja, hogy a kormány rengeteg forrást fordít a kistelepülésekre.

– Az elmúlt időszakban közel 40 településre került új falubusz a választókörzetembe – hangsúlyozta a képviselő, aki jelezte: a Magyar falu program folytatódik, így a kistelepülések további fejlesztéseket fogalmazhatnak és valósíthatnak meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában